Sportkiadás, 1936/2-1

1936-07-16

Az Országos Testnevelési ^anács július 23.-án,, csütörtökön este 8 órakor a B3AÖ sporttelepén /XI. Fehérvári ut 16/a az./ bensőséges ünnepség keretében tartja a magyar olimpiai csapat fogadalomtétélét. Az ünnepségen az olimpiai látékokra kijelölt magyar csapat versenyzői és veze­tői hivatalos olimpiai iormaruhában jelennek meg az ünnep közönsége előtt hogy a fogadalomtétel ünnepségéből eröt és buzdítást nyerjenek ahhoz a megbecsülést jelentő, de nehéz és felelősségteljes küldetéshez, amely reá­iuk vár. Az ünnepség műsorát a csapat felállása után a honvéd zenekar ál­tal játszandó Himnusz nyitja meg. Hzután Kelemen Kornél dr.. az OTT elnöke felhívja a csapatat a.fogadalomtétélre. A fogadalom szövegét dr. Miaángyi Ottó olvassa fel s az egész csapat fenhangon mondja utána. A fogadalom el­hangzása után a honvéd zenekar ±dszt Ferenc egyik müvét adja elo. A z ünnep ségen a meghívott közönség élén a magyar kcrmany Budapesten időző tagjai is megjelennek s a zeneszám elhangzása után a kormány egyik tagja szel az olimpiái csapathoz-, A diszes ünnepségről a magyar rádió nolyszini közvetí­tést ad, a mgyar filmiroda pedig filmf elvételeket készit. Az ünnepségen az OTT meghívójával lehet megjelenni. Az olim piai csapat hozzátartozóin kivül a hivatalos és társadalmi előkelőségek valamint a sporttestületek nyernek meghívást. A meghívókat az OTT küldi szét • . — . — Áz olimpiai fáklyát vivó staféta futóit már kijelölte Dunán túlra m MASZ északnyugati kerületének vezetősége* Bszorint a TSO 28. a ZMOVB 3, az SzSB 3, a CVSS 3, a PVSE 10, a V. MÜVE 5, az ARAK 10, az Előre i5 futóval vesz részt a stafétában Tát és Oroszvár között, A láng átvétele 29.-én 2 órakor történik Tatnál. Az utolsóelőtti futó Bernáth Pál lesz, aki töl dr* Köhler Jenő kerületi, elnök veszi át a tüzet és 15 lépés megtétele után Schmiedl Tibor, az OTT elnöknek adja át, A fáklyás staféta teljhatalmú paranesnoka az északnyugati""kéfületben üsörgey-László csendöralezroaes leszi aki BernáthPál s dr. O s iky Béla társaságában végigkíséri a stafétát. T e lük megy Játékos Pál, a TSC atlétája, mint állandó tartalék. **"<••*" Az MTK szombat vasárnapi nemzetközi atlétikai versenye az év legnagyobb szabású viadalának ígérkezik. A görög atléták kitűnő formában van naf, s a magyar versenyzők is most érkeztek fejlődésük felső fokához. Kovács találkozása a 400 m-es gáten Mantikassal. olyan jelentőségű, amely hivatva van választ adni arra, hogy milyen eséllyel indul Kovács, az olimpiai játéké­kon. A másik fontos esemény a rövidtávfutek találkozása a velük egyenrangú Frangudisszal a 100 m-en* A magyar srrinterek között indul Kovács is. 20u * m-en izgalmasabb lesz a verseny, mart ezen a távtn Frangudis jobb, miit 100 m-en e A diszkoszd'sb oknak legjobb firmájukban kell lenniok, hogy; Öylast, aki már győzött ellenük, legyöznessék, A magyar versenyzők közül oaák Ibolya magasugrása, Szafeó 1500 ~asa, ^omló hármasugrása,.Kelen és Ezstergwni 5000 m-es futása, í>ácsalmássi~és Zsuffka rúdugrása, Horváth és Jarányi sulyiobá sa a legfontosabb a berlini olimpiai szereplés szempontjábcl, FTtkozott jelen, tősége van a sprintstaféta bemutatkozásának. N'swy o r k, .jul. 15. A Manhattan gőzös fedélzetén 397 araari kai versenyző és.47 hivatalos kisérö utazik Európa felé. hajó sportberende zése rendkívül előnyös, A hajén iővö 2uu m-es pályán végzik az atléták eszese iket. az uszodában dolgoznak a gyorsuszók és meliuszók a 25 yardos pályán, Az ökölvívók több ringben végzik edzéseiket. A birkózók külön szőnyegeken dolgoznak, szóval minden kéznél van, ugrópálya és lövészpálya is. A t§rear­szok valamennyi szeren megszakítás nélkül folytathatják edzésüket. A rendki vül nagy hőség a versenyzőket az uWbbi napokba* kissé megviselte, s az utol so probaversenyek is kifárasztották a versenyzőket. Jesse (Xvens pedaul a ver seny második napján 5 fonttal soványodott. R. Smallwood, aki a / 400 m-en in­dul, útközben vakbélgyulladásban megbetegedett. Dr.*Lawsen hajóorvos-azonban " r^em^li? hogy Smalbvood július 23,-áig, a namburgba v-alc érkezeséig felgyó-

Next

/
Thumbnails
Contents