Sportkiadás, 1936/2-1

1936-08-10

Boriin, augusztus 10. Németor szág-Magyarország' kézilabdr. mérkőzés 19:6 /ll:3/. A mérkőzést az osztrák Senwartz vezette a Post Stadionban. A magyar csa­pat a németek elleni második mérkőzésére a következő felállításban állt ki: üjváry T Benda, Páli-Kutasi, Rákosi, Galgóczy- Cziráki, Takács "Yelkey, Salgó,. Koppány. A magyar csapat nem játszott „~ rosszul,Mnt első, mérkőzé­sén, most sem ki átszőtt teljes erővel, hogy a következő döntőfontosságú mérkőzésékre .• tartogassa erejét. A világ legjobb kézilabda csapata, a német csapat ellen, amugysem lett volna reménye győzelemre. A németek gyorsabbak voltak,labdafogásuk.helyezkedésük és összjátékuk biztosabb volt, bármilyen helyzetből mindkét kézzel jobban dobnak, A magyar fcsapat a németekkel vivőtt első mérkőzése óta szem­látomást sokat javult. . A német csapat kezdett pompás adogatással, de 'ellentámadással a magyarok szerezték meg Tokács révén az első gólt /Ó:l/. A 4. percben Theiiig egyenlített /l:I/» majd b 9. és 13. percben Berthold dobott egy­egy §ólt. /3:1/. Még c 13. percben Salgó szépitett az eredményen /3:2./ Szatén Klingler a 14. és 16. percben egy-egy góllal /5:'2/-re emelte a német gólok számát, majd a 17. percben 1" Theiiig 6:2-rc. Ezután, a 21. percben Klingler. a 22. percben itoitor és a 23. percben ismét Kling­ler dobott Ggy-cgv gólr. /9:2/\ A 24.percben dobta Takács a magyarok harmadik gólját /9:3/. Az első félidő utolsó két percében Berthold két ujohb dobassál ll:3-ra emelte a német gólok számát. A második félidőben a magyar csapat már jobban játszott, most azonban a német kanus is jobbnak bizonyult. Az 5. és 6* nercben Klingler es Reinhardt ujabb két gólt dobott /13:3/. Salgó a 8. nercben szerzett ujabb magyar gólt /13:4/, A 11. percben Theiiig ujabb góljára /14:4/ a rákövetkező percben Salgó is magyar góllal válaszolt 714:5/. Mojt megint nemet gól következett,Theiiig dobta a 13. percben /15:5/, a rákövetkező nercben pedig Takács^ a magyarok utolsó gólját. '/Ibi6/. A hátralevő időben ?<^f iV^i!* 1& ek ? zé ^ é Yonu l t; > ^ ^oltet'te meg magát. A néma t Ihlfl^ 61 Ujabb ^zülük hármat • —. .Berlin , aug. lo. '-Hétfőn kezdődtek az ökölvivó mérkőzések a selejtezők­kel. Eredmények: ^egsuly : Nakano japán pontozással győzött a finn Savo­lainen ellen. Laur'ie UÖA pontozással győzött Bezdek sseh ellen. Han­sen norvég pontozással győzött az angol Russel ellen; Sopkowiak len­gyel • győzött az ausztráliai^Oooper ellen. Pehelysúly:, Ortiz mexikói pontozással győzött a kanadai Lacelles ellen. Az angol Barnesa pontozással győzött a cseh Dolezal ellen. k : délafrikai Hannán pontozással győzött a finn Huuskonen-el­len. A lengyel Ozertek pontozással győzőit a francia Bonnet ellen. Könnyűsúly: Az amerikai Rüteefci pontozással győzött " a kanadai Qamyree ellen." A "francia Tritz győzött az uruguayi Costanzo ellen. A finn Suvio legyőzte a japán Ri-t pontozással; Az ausztrá­liai Cook pontozással győzött a lengyel Pisarsky ellen. , ^Kisnehézsúly: A dán Holm pontozással győzött az osztrák Schweifer ellen. A holland Pock pontozással győzött a kinal YTahg ellen. Az ausztráliai Harley pontozással győzött a svájci Bueren ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents