Sportkiadás, 1936/2-1

1936-08-03

B e r 1 i n ."augusztus 3, " A Deutschland-csarnok kupolatermében hátion deleioa folytattak a szabad fogásos birkózóverseny mérkőzéseit. A magyar versenyzők közül ezuttal'J Biheizky János szerepelt a nagyközépsulyoan az indiai Hasúig r ellen, mig fél 11 éra után sor került Virágodé szereplesére is, akinek a lél­nehézsuiyban a finn Lahti volt ellenfele. , Rihetzky-Piasul mérkőzésének első o perce erös küzdelmet-hozó ct, amelyet a birák eldöntetlennek ítéltek, '•• ;"• k so::sol^s Hihetzkynek kedvezett és igy Hasul került a szőnyegre, ^z a három perc nem"hozott ered­ményt és Hasúit Pdhetzky váltotta fel a szőnyegen, k k zdelem ismét ered­ménytelen volt. Az utolsó 3 perc küzdelme állva folyt le, és pedig igen élénk ütemben, A küzdelem Hihetzky tiszta fölényét mutatta,"ugy hogy annak végeztével ' a birák egyhangúan Sihetzkyt hirdették ki a győztesnek; , ' , n , , Virág~£ahti mérkőzése szintén igen élénk, változatos küzdelmet hozott Az"ötödik percben Virág igen veszélyes heiyzetben_ vitte;f öldre_ ellenfel t " —­de betusolni "nem" tudta. ílat perc után a bírák egyaanguiag Virágot "hozta::" ki jobbnak és igy Lahti ment a szőnyegre. A küzdők csakhamar ismét állas­ba -öltek fel, Virág szép akciója azonban a szőnyeg szelén fejeződött be­Virág u-ból a földre vitte ellenfelét, de megint szőnyegen kivül került, ma'cT a Hdzenen folyt a küzdelem. Virág ismételten támadt s újból a földre vitte Lahtit. Általában Virág volt a tevékenyebb, mindent ó kezdeményezett s-igy végül a birák egyhangúlag pontozás alapját őt hirdették ki győztes­nek." , , * délelőtt folyamán több magyar pár nem küzdött-.­B _er 1 in , augusztus 3. . ... .. • A berlini szellemi olympiai versenyre beküldött müveket { . „ > melyek tárgyukgct a sportból meritették egymástól elkölünitve ót nemzetközi birálőbizottssg birálta el, 3z az öt bizottság a^következő* volt: rk^itészet^ festészet, szobrászat, irodalom és zene. , . A"*bizottsagok ugy mLücödtek,hogy a birálatra meghívottakat egy kozos bizottságba egyesi tették, ahol mindegyik kiküldöttnek egy-egy szavazata volt, a nemetek is egy szavazattal rendelkeztek. A sport mű-" veszi ábrázolását célzó olympiai kiállításra Magyarországból -három al­kotás, mégpedig egy stadiontervezet és két szobor érkezett be. A birálé oizottságba meghívott fihaméry Lajos m.kir. vallás-" és közoktatásügyi miniszteri tanácsos ; mnt a "festészet i bizottság tagja, csak a többi nerrzet : festészeti es grafikai anyagán gyakorolhatta bírálati jogát, meH magyar mü erre vonatkozóan nem érkezett be. Amagyar Petri Laios Futc eimu szobra dicsérő elismerésben"részesült.ami a többi nemzete/USA 56, Ausztria "^^'Olaszország 68, Japán 79, Németország 116/ kiállított szoórával szemben nagy eredménynek számítható. Az irodalmi pályázat - sajnos - értékes anyaga ellenére ma­gyar szempontból sikértelén maradt.

Next

/
Thumbnails
Contents