Sportkiadás, 1936/1-2
1936-5-29
A pünkösdi evezős versenyre az előkészületet befejezték. A Műegyetem előtt felállitandő diszemelvényen a gyengélkedő miniszterelnök képviseletében H5man Bálint és Bornemissza Géza miniszter fog megjelenni az előkelősóf ek között, hogy átadja a győztes csapatnák a Magyar Egyetemek és Főiskolák allgatoinak'nyolcevezős versenyére kiirt nagy ezüst serleget, amit a Mü- " egyetem Rektori Tanácsa adományozott örökös vándordíjként a Műegyetemi Evezős Club alapításának tizenötödik évfordulóján. Az ünnepélyes jelenetet a rádió helyszíni közvetitéssel juttatja a közönség tudomására, ezenkívül a Hangos híradó" is megörökíti ezt a jelenetet, A Margit-hid épitése miatt ebben az évben a verseny távolságát megrövidíthették azzal, hogy a hid oszlopai alól történik majd az evezősök elin-' ditásá* Ujitáskcppen pontosan kijelölik az egyes csapatok pályájának rona^ látj amennyiben a hidak alján számmal mutatják a kormányosoknak az irányt, A Duna vízállása igen magas,'de valószínű, nogy még emelkedni is fog az állandó esőzés következteben, Négy egyetemi csapat vesz részt a küzdelemben. Valószínűleg a Pázmány Péter egyetem evezősei érnek be elsőként a célba, bár a Ludovaca*Academia két nyolcosa erősen megszoríthat iá, A Műegyetem evezősei egytől-egyig * újoncok, de ennek ellenére veszedelmes ellenfeleknek látszanak; Ez a bizonytalanság teszi érdekessé a magyar^Oxford-Cambridge^viadalt. Hogy pedig a magyar közönség is kaphasson izelitőt az angols evezős versenyek nangula, tábői, az IBUSz gondoskodott arról is, hogy a sziget országbői kirándulókat hozzon erre az alkalomra Budapestre, - A kísérő hajó 3/4 12-kor indul az Eötvös téri ha jó állomásról, A jegyirodákban ós a helyszínen is váltható hajójegy ára: .2 penge, 1 pengő os 40 fillér* •—# A fővárosi tisztviselők össztott vivóversenyének első részéé a torversenyt csütörtökön bonyolította le a BSE, mig a kérdversenyre pünkösd ket napjána balatonkenesei üdülőtelepen kerül sor. A tör. * » versenyt meglepetésre Raiczy dr.'BEAC nyerte meg. valószínű, hogy a kardversenyDŐl elsőként keml ki, A nevezési lista a következő: filthes dr., Posta, Raiczy dr. BEAO, hajdú Kruppa, Hankovszky BSzKRT., Harrer Lelkes. Veres Scharle, Pécsi Klell, Babnigg Horváth, Toperczer, Ványi, Spett, Prückler, Gulyás. Suchtár, /BSE/, Geőcze, Zuno Berty, Haas, Bainógel, Horváth János, nalter, ükix Nikiser EMTE és végül Tóth Péter dr. MAC;