Sportkiadás, 1936/1-2
1936-4-29
Közel kétezer főnyi érdeklődő közönség elótt tartotta a vasárnap Írország válogatott csapata elleni mérkőzéséré készülő magyar válogatott labdarugó csapat gyakorló mérkőzését a xiungária-uti pálya gyepén, A 3x20 perces mérkőzésen a válogatott csapat ellenfele a délmagyarországi ^labdarugó alszövetség válogatott csapata volt, A pompásan játszó szegedi, békéscsabai és környékbeli fiuk amellett, hogy állandóan óvatosan vigyáztak a válogatott csapat tagjainak testi épségéré,- mégis kitünö játékukkal pompás teljesítményre késztették a legjobbnak tartott magyar csapatot. Különösen a harmadik részidpben játszottak jói és talán többet is támadtak* a pompás Tarait igen gyengén helyettesitő Szűccsel felállt válogatott csapat ellen. A válogatott csapat, amely az eredeti felállításában játszott, kétszer husz percet, majd a harmadik husz percben Turai•helyére Szűcs állott, 7:1 arányban győzött a délmagyarországiak ellen. Az első és második huszpercben ' . 3:0, 3:0 volt az eredmény, míg a harmadik husz percben 1:1 volt az eredmény, A \* r* 1 gyakorló mérkőzést Schaffer, a Hungária kiváló edzője vezette* aki többször megállította a játékot, figyelmeztetve a játékosokot fogyatékosságaikra.. A Szabó-Futó v 3iró-Magda v Iur.:i-?Dudás-Sas, Vince, dr. Sárosi, Cseh Kemény felállítása cs:pat, amely vasárnap Írország ellen c magyar színeket lesz hivatva képviselni, igen megnyugtató~n játszott. A csapat mindegyik része hibátlanul mozgott, különösen elemében volt a csatársorban Sárosi, a fedezet-sorban Turai és a védelemben Futó. A csapat mindenegyes tagja jó volt, egyedül talán K Vincének az egyéni dihlgai nem sikerültek. A délmagyarországi csapatban a csabai Tóth II. a balszélső, a szegedi Kovács I. a jobbhátvéd,Baróti a jobbfedezet, és a Békési Atlétikai Klub jobbszélsője Csüllög játszottak igen jól, pompásan játszott és csatársorát igei: jól irányította Harmat középcsatár is. Az első husz perc: első felében nem esett gól. Ezután sárost poa pás test cselével kicsalta Hozsnyai kapust, aki mellett 0seh behelyezte a labdát. Hamarosan következett a második gól, Ptozsnyei ka~>us a l^-^» vonalról a labdát röviden acta ki, a labca Sárosi elé került, aKi nyugodtan helyezte az üres kapura, ahova a kapus még nem ért haza. /2:Ó/ Kemény szép beadást Sárost nehéz helyzetből pompásan fejelte a hálóba /3:0/. A II. részben szünet nélkül csak helycserével folyt a játék, A délmagyar válogatott kapujába ^ozsnyai helyett Kertes állt. A válogatott csapat állandóan támadott, Cseh ügyes húzása után Sárosi Keménynek adta a labdát át, aki azzal leíut .<tt, azt a vonalról hátraadta és. Sárosi véehetetlenül lőtté a negyedik gólt, /4:0/ Ezután a délmagyarországi csatársor vezetett. néhány szép tám dást, Tóth II, lövése alig kerülte el a felső kapufát. Sárosi szép egyéni akció után Vinczének acta a labdát, aki azt Sárosi elé tálrita és az 5. gélt is Sárosi helyezte, A délmagyarországi kapu előtt kavarodás támadt, a. ; labda ide-oda cikkázott, vé_ül Sas nehéz szögből lőtte a hatodik gólt. Csüllög került jó helyzetbe, de Biró megzavarta és lövése a kapu mellé ment, A harmadik részben Turai helyén Szűccsel állt fel a válogatott csapat, A délmagyarországiak többet támadtak, több komort értek el és Deák lövését Biró utolsó pillanatban csak a kapu sarkából tudta kifejelni. A délmagyarországiak támadásainak eredmény^ is lett. A középcsatár Harmat egyéni játék után pompás lövéssel megszerezte a délmagyarországiak gólját.. Deák ujabb szép lövését Szabó csák nehezen tudta védeni. Közvetlenül a befejezés előtt a pompásan játszó Sárosi „gyóni akció után megszerezte a hetedik gólt. A mérkőzés előtt a délmagyarországiak dr. Bietz Károly szövetsé;' gi kapitánynak egy kis babérkoszorúval kedveskedtek. A mérkőzés után azl .. , H.ix LUK klubházában baráti vacsorán lattá a délmc gyarországi csapatot; vendégül. A vacsora után ár, Bietz károly szövetségi kapitány tartott előadást a korszerű labdarugó-játékról. Élőmérkőzésként a vasárnapi csikó-csapat játszott a profi B-csapattal . háromszor huszperces gyakorló-mérkőzést. Az eőedmeny 3:3 volt, /2:0, 1Q2, 0:1/, A esiők góljait Fenyvesi, Balog os Szikár, a 3-csapot góljait Serényi, Hadrévi és Sztanesik" lőtte. Bu/Vi