Sportkiadás, 1936/1-1
1936-3-29
Amsterdam, márc. 29. Az olimpiai stadionban vasárnap mérkőzött Hollandia ós Belgium válogatott labdarugó csapata 4o.ooo főnyi közönság előtt, Hollandia 81O /4:C/ arányú nagy„győzelmet aratott. A mérkőzés első gólja már az első percben esett.Weis holland jobbszélső lövésével. Ezután hullámzó mezőnyjáték következett, maid a 2o. percben Smit holland balösszekötő megszerezte Hollandia második; gólját. A holland^csatársor az eredményen fellelkesülve sorozatos támadásokat vezetett ós a 27. percben Bakhuys belőtte a hollandok hernádi és a 39. percben ugyancsak Bakhuys a hollandok negyedik gólját is. A "második félidőben a holland csapat fölénye változat-, lanul tartott. Szinte egy kapura játszottak. A további góloü a következő sorrendben estek: v'an Nellen, Bakhuys, Drok, van Nellen. A hollandok hatodik góljánál Christiaens belga Kapus megsérült. Helyébe Bacíjcu állott a kapuba,. Bécs, márc. 29. Az osztrák labdarugó szövetség elhatározta, hogy a berlini olimpiai labdarugó mérkőzései Ausztria tizenhat főnyi csapattal képviselteti magát. Az osztrák csapat két kis érő- és egy edző kiséretében utazik Berlinbe. ^ fa^^, - . Paris, márc. 29. A nemzetközi hokiszövetség szombaton ülést tartott és megállapította^ hogy eddig a következő államok neveztek r berlini olimpiai hokimórkezesekre: Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Dánia, Ausztria, Magyarország, Svájc, India, Japán és ilganisztán.