Sportkiadás, 1936/1-1
1936-3-22
Kispest FC-ittiÍa PC 3:1 Hungária-uti pálya, 2000 néző. Biró:Vogl. Nemzeti bajnoki mérkőzés. A kispesti együttes csak nehezen tudta legyőzni a hétről-hétre javuld formát mutató miskolci Attilát. Az első félidőben az Attila egyenrangú ellenfélnek bizonyált, szünet után azonban visszaesett s az állóképesebb Kispest megérdemelten győzött. Kezdés után a Kispest támadott, Újvári átadása után Serényi • Szabd II, elé emelte a labdát, aki a kapu . felső balsarkába fejelte. /1:0/. Utána egyideig az Attila veszélyeztetett, azoban Paff és H^vas II, jd helyzetben hibázott. A 12.percben Ádám éles lövését Bozgonyi a kapuvonalon állva fejelte vissza". A 20.percben Sziklai a 15-os vonalon belül elbuktatta Szabd II-1, a 11-es büntetőrugást Serényi értékesítette góllá /2:o/. A'gólrá az Attila heves támadásokkal felelt s a 25.percben Darázs átadásából Vajda középmagas lövéssel a hálóba juttatta a labdát /2:1/. A félidő hátralévő résziben ide-oda hullámzót i. a játék, az Attila gyors csatársora sokszor nehéz perceket szerzett a Kispest védelmének, ujabb gól azonban nem esett. Szünet után a Kispest rohamozott. Újvári sarokrúgást erőszakolt ki,mely eredménytelen maradt. A 10.percben Szabó 11.20 méteres szabadrúgása veszélyeztetett, utána az Attila támadott s Rozgonyi kezeléséért 11-es büntetőrugashoz is Jutott* Darázs gyenge lövését Gergő kiütötte. ' Lassan a Kispest támadásai állandósultak, a 19. percben Székely átadásából :íemes ujabb gólt lott /3:1/. A következő nercben Béri erős lövését védte Barna, majd Újvári bombája szállott kapu fölé. A 35.percbe* a biró berenyit feleseles miatt kiállította. A Kispest 10 emberrel is támadásban maradt,„az eredmény azonban már nem változott. ~ . ;• A győztes Kispestben a Vági helyett védő Gergő, pozsonyi, Újvári és Serényi mutatott íc/iátékot. Az Attilában Barna , Darázs és Vajda jó jateka erdemei emiitest. t • ~ • - ^ H ^ g f ria , T ^- ?hőbus PC 6:271:1/. Hungária-uti pálya, 4000 néző. Biro: Rubint. Nemzeti bajnoki mérkőzés. . i . '^^^jnokjelőlt Hungária biztosan győzött a jó képességű Phöbus felett. A játékidő elsco feliben még teljesen nyílt volt a küzdelem , szünet után a Hungária ragadta magához teljesen a játék irányítását. _ j Hungária nap ellen játszott s a harmadik percben Sebes"hatalmas lövésé t Csikós szép védéssel tette ártalmatlanná. Az 5.percben Miiller bombája foglalkoztatta a jó formában lévő kapust. Utána a Phöbus . tárna^ÍJT-P-Szabő sarokrúgását Turai háritotta"el. Majd Béki futott-le a jobbszélen s Biró csaE az utolsó pillanatban tudta elnyomni." Hullámzó jateu: után,melynek folyamán-mindkét oldalán több sarokrúgás esett, a szerencse a Phöbus nak kedvezett, A 22.nercben Solti Jól szöktette Békít aki lapos lövéssel megszerezte a vezető gólt/0:l/. Gól után a Hungária hevesen támadott, A á3,percben Kordos átadásából Cseh II. kiegyenlített /l:l/,Változatos küzdelem után a 38,percben ritkásnak nyílott gólszerző alkalma de a IS-os sárkáról kapu mellé helyezte a labdát. A " íü.percben Cseh II, ugrott a védők közölt, lövését Csikós biztosan'foe*a. Szünet utan a Hungáriái-- . , A 2.percben Sas lövését ±0 §'^v 3LK ^ S I de a szemfüles Titkos Kirúgta a kapus kezéből a labdát.majd *±$r>l vágta /2:1/.Sorozatos Hungária-támadások után a 21.percben llüller átadását wseh II. a-t ugrott, a, úgyhogy a labda akadálytalanul-Titkos elé~ke- | rült kinek lövése"a bal kapufáról a hálóba pattant. /3:1/. A 35.percben Cseh II. pompás húzassál megzavarta a Phöbus védelméVugyhogv Titkos lövése yédhe^etlenul szállott a hálóba 74:1/. A következő percben Sásnak sikerült megugrania s közvetlen-közeiről a vetődő kapus mellett ujabb gólt lott /5:U I 42 percben Kardos-Cseh II. összjáték utan Miillerhez ferülf-a labda, aki a kifutó kapus mellett a Hungária hatodik gólját lőtte /6:1/. Az utolsó percekben a Phöbr - vezetgeti, támadást, s Solti révén szépitatí az ereoményen /o:z/. t c^^-tu ^-Ua^tÁSCi?: A ífcngáriában Szabó, Biró. Tufái, Sebes es Titkos mutatott elsőrangú játékot, míg a PhöbusJ)an Csikós, Béki, és Solti • jó játéka emelkedett ki, - • • ^