Sportkiadás, 1936/1-1

1936-3-04

B e r 1 in, március 4. A berlini rendőrség fedettpálya-atlétikai versenyén a sulydobásban Stöck 15.38 méterrel győzött WíHte Burópabajnok előtt, aki 15.26 métert dobott. Düsseldorf, március 4. Keletkanada-Nyugatkanada jéghokki bemutató mérkőzésében nyugat győzött 10:8 arányban.'Harmaduk: 2:4, 5:1, 3:3. M-agdebur g, március 4. A stockholmi Kapp uszóegyesület kedden este í.Iagdeburgban vízipóló-­mérkőzést játszott a Heilas-Magdeburg csapatával és 11:5 aranyban győzött. A félidő 4:2. A Budapesti Mottr^Jaokt Club előadás sorozatában március fc*á» Balogh József rendőrfő felügy élő "i. dunaimentőörsé g szervezete és feladata 51 cijijmel előadást tart, amely este 1/3 8 órakor kezdődik. Belépődíj nincs. Vendégeket szívesen látnak, * B r ü s s e 1, márc, 2, A Nemzetközi Vivószövetség a napokban tartotta,, szokásos kongresszus át, amelynek határozatai közül legérdekesebb, hogy a jövő­ben az európabajnoki versenyek egyúttal világbajnoki versenyek is, A szövet­ség; legközelebbi ülését az olimpiai játékok alatt Berlinben tartja. T e k i Q, márc'. 2. A japán úszók olimpiai előkészületeik során leg­utóbb a következő jobb eredményeket érték el: 100 méteres gyorsúszás: iusa 58.4 mp. Arai 59.6 mp., Kataoka 1 perc 01 mp., Sugiura 1 perc 01.6 mp„-,---"" Inoue 1 perc 01.8 mp, 400 méteres gyorsúszás: Negami 4 perc 50.6 mp... Terada 5 perc 01. mp., Ufuii 5- perc 03.4 mp., Ni ima 5 perc 04,6 mp., Hori 5 perc '. C7.2 mp. 100 méteres hátúszás: Kioyokawa 1 perc C8,8 mp., ícshida 1- perc 09.4 mp,, KAjuina i perc 09.6 mp,. 200 méteres mellúszás: Koike 2 perc 43.6 mp., Hamura 2 perc 46.8 mp., íanagizawa 2 perc 48.4 mp. . < *— « — A Magyar Birkózók Szövetsége hosszas tárgyalás után megállapodást létesített az olasz Birkózó Szövetséggel, amelynek alapján március 20-án pénteken Budapesten megrendezik az -első olasz-magyar válogatott birkózó ­mérkőzést. A mérkőzésre az olaszok legerősebb csapatukkal jönnek és válogató mérkőzésüket vasárnap tartják Hémáoan, A magyar csapatot a jövő héten állít­ják OSSZ G. A Magyar Királyi Államvasutak Stportegyesületeinek Ligája március 8-án vasárnap) reggel 10 órakor Dunakeszin a fomühelyi Kaszinó dísztermében a Magyarság Sportegyesület rendezésében *' A legjobb vasutas ifjúsági bir­kozó"^óimért országos vasutas birkózó versenyt rendez, amolyan .9 vasutas sportegyesület a Budapesti Vasutas SC., Ceglédi Vasutas 31,, MÁV. SLőre S0., Magyarság SAL, Pécsi Vasutas SK,, Szegedi Vasutas SiS,, Szolnoki MÁV. 313.. Testvériség SS. és a Törekvés 3E. mintegy negyven versenyzővel vesz részt.

Next

/
Thumbnails
Contents