Sportkiadás, 1936/1-1
1936-2-16
Garmi s ch-Pa rtenkir chen, febr.. 16.. A negyedik téli olimpiái játékok sportbéli része befejeződött. Fönt az olimpiai torony tetjen, kialudt a tüz, amit akkor lobbantottak lángra, amikor megkezdődtek a versenyek. A záró ünnepélyt a sistadionban tartották, amelyet az utolsó helyig megszállt'a kgzönség. Körülbelül még ugyanannyi ember szorongott a stadionon kivül,• okét a rendezők már nem eresztettek bc a nézőtérre. ü osszu-hosszú emborkigyók haladtak az utakon és a gyalogosok mellett valóságos gépkocsi oszlopok meneteltek a befejező ünnepély szinhelye felé. A rendezőség ismét kifogástalanul teljesítette feladatát. Hangerősitők utján : a közönséget, mely zúgolódás nélkül és azonnal engedelmeskedett minden felszólításnak. Ezzel ^lehc tett csak elkerülni a nagyobb torlódásokat és a hangos nézeteitereseket.•• Az árbocokon most is ott lengett annak a 28 nemzetnek a zászlója, amely elküldte legjobbjait a téli olimpiaimjátékokra. A legmagasabb árbocon, a nagy és'a kis ugrósánc között / lobogtatte a szél a nagy olimpiai fehér zászlót, amelyen az-öt világrészt jelző, különböző szinü körök is mutatták, • hogy az egész világ fiatalsága ide sereglett erre • a versenyre. Ezzel szemben volt az a három árboc, amelyre a versenyekben győztes első három ország lobogóját vonták fel.-A zászlók felvonásával haditengerészeket bizták meg. A kisebb ugrósánc mellett utoljára lobbant fel az olimpiai láng, mely az olimpiai eszme tisztaságát és a küzdelmek lovagiasságát jelentette. L *&?e&*t^< t^^t^k^ A közönség özönlése a stadion felé tovább tartott., mig a záróünnepély meg nem kezdődött. A szél következtében az ég felhőtlen volt, az időjárás megenyhült, ugy hogy a tiszta időben a hófehér hegycsúcsokkal övezett stadion festői látványt nyújtott. A kis és nagy olimpiai sánc " ~ két oldalán helyezkedett el a Hitler-ifjuság. fiuk és lányok egyforma"sl-.. ruhában.-A stadion körül SA és munkaszolgálatot teljesitő férfiak vontak kordont, melyet a hadsereg tagjai egészítettük ki* Valamennyi fáklyát tartott kezében, 6 stadion teljesen megtolt,, a kapuk előtt^ezerszámra voiüiak olyanok, akik nem jutottak be. A kinnrekodtek a hangerősitő révén értesültek az eseményről.A disztribün előtt asztalt helyeztek el, amelyen az olimpiai győztesek érmei voltak. Az asztal előtt háromlépcsős emelvény volt. amelynek középső legmagasabb lépcsőfokán az egyes versenyszámok győztese, jobbján a második helyezett, balján pedig, a harmadik helyezett foglalthelyet. A disztribün oldalán fatornyokból fényszórók világították meg a pompás képet. A stadion keleti bejáratánál a téli olimpiai játékokon résztvevő 28 nemzet zászlótartói, a 17 olimpiai versenyszám 51 győztese valamint az olimpiai, játékokba nem számitó verseny győztesei /a katonai járőr-verseny és a jégteke/ foglaltak helyet..