Sportkiadás, 1936/1-1

1936-2-10

Ga^rmi sch-Partenkirchen ,fébr,10. Vasárnap este a"Drei Moren"szállóban, ahol a magyar ver­senyzők laknak, vacsora r közben Farkas Ivátyas rövid, de talpraesett beszéd­ben köszöntötte fel a három magyar siversenyzőt, akik várakozás ellenére jól szerepeltek. Ősiknek, Szálaynak és Kővárinak igen Jól esett ez a kedves figyelem, ami egyik bizonyítéka annak a baráti együttérzésnek^ ami össze­fűzi az olympiai játékokra w kiküldő ttjmagyar versenyzőket. Prém Lóránd dr. a magyar / kiküldöttek vezetője jár elől jó példával az egyetértés és baráti szellem ápolásában. t­G-armisch-Partenkirchen,f ebr.10. A németek között szinte leírhatatlan az az öröm, '.. amit a két olympiai bajnokság megnyerése ..okozott. A magyar siversenyzők egy; ötputtonyos tokaji borral / telt üveget tcülatek gra túlélőiével Kisóretóbaa von Tschammer und Osten német sportvezetőnek, aki meghatódva fogadta a nem várt figyelmet ós a magyaroknak is hasonló sikeres szereplést kívánt, egyébként a "magyar Korongozó csapat tagjai hétfőn fel akartak menni a Zugspitze tetejére, hogy ott ebédeljenek, Mivel azonban olyan nagy a köd, hogy néhány lépésnél távolabbra alig lehet látni, a kirándulást elmaradt. Lator Géze dr, 10 óra tájban ment el a közópoöntő mérkőzések sorsolására, SLőzóleg megszavaztatta a magyar csapat játékosait, hogy melyik biró ellen van kifogásuk. A szavazásnak az lett az eredmón) e,hogy ez'osztrák Weinbergert, a német Römertés a belga Loicquet tették f eke te -listára Garmisch-Par ten^irchen, febr,10, A repülő csillagtura magyar résztvevői vasárnap este megláto­gatták a "Erei Mor énben iS a magyar versenyzőket, akik megvendégelték őket ós a 1egkedelyesebb hangul athan költötték a vecsorát, - F •Garmisch-Parte n ki rchen, febr.lo, Reggel minusz 8 fok volt a hőmérséklet, de a rendezőbizott­s^g tagjai mégis aggodalommal várják az időjárás jelentéseket, mert 5000 méter magasságban mar 0 fok a hőmesséklet, amiből arra kövétkeztetnek,hogy néhány nap múlva a talaj mentén is emelkedni fog a hőmérséklet, bar egyelő­re meg hos'ilyedest jósolnak. . —« Grarmmisch - Fartenkirchen, febr. 10. Heggel 9 órakor folytatták e férfi mükorcsol yázóv arsera ét , a hölgyek pedig kiementek a Riesser tóra edzésre, A két Botond-lány fehér­prémes ruhájában állpndóan ott látható Sonja Hennie és a többi ismert műkorcsolyázók társaságában,akikkel együtt gyakorolnak.

Next

/
Thumbnails
Contents