Sportkiadás, 1936/1-1
1936-2-06
Garmisch-Partenkirchen, február 6. A magyar jégkorong-csapatnak a belga csapat felett aratott nagyarányú győzelme: élénk visszhangot keltett, a csapat játékáról a szakemberek is nagy elismeréssel nyilatkoztak. A siker a magyar csapat tagjait ' x nem teszi elbizakodottá, mert tisztában vannak azzal, hogy a nagy győzelem bizonyos mértékben rendkiviili körülményeknek is ^la jdonithato, A mérkőzés olyan hóesésben folyt le, anilyehre még "alig volt péld". Jóllehet, igen gyakran kotorták le a havat a gályáról, megtörtént az, hogy a korong^Jnó alá futott és eltűnt benne, i játék rendkívül fárasztó volt. A magyar csapat azonban hamarosan ráiött az ilyen körülmények között követendő helyes taktikára, nem futott sokat, a belgák viszont teljesen elkészültek erejükkel, Dr. L.elor Géza, r osagat krpitanya rz első hrrnrdb'n nem volt megelégedve a csapattalkülönösen a^védelem kissé bizonytalan volta smi attj- a második és harmadik harmadban mutatott játék az ónban* ki jelentésé szerint a magyar jégkorongcsapat fénykorára emlékeztetett. Lator Géza igen nagy súlyt helyez a holnapi mérkőzésre, •Tftűfji* ^yv^lem esetén a magyar csapat-már-biztosan bokorul a középdöntőbe, vereség esetén azonbm a cseh csapattal kellene igen erős küzdelmet vivnia. A magyar jégkorong-csapat egyébként a maival tuljosen azonos felállításban mérkőzik holnap a franci' csapattal. Garmi s ch-P a rt enki-rchen, február 6. Pén.tekőnn délelőtt kerül sor a le sikló-versenyre. Délelőtt 11 órakor a hölgyyersenyzők indulásával kezdődik a verseny, amelynek negyven résztvevője van". Gróf Szapáry Ilariennenak 14-es lett volna a startszáma % ő azonban a versenyen nem vehet részt, ami annyira elkeseríti, hogy állandóan könnyes . a szeme. Holnap a vezetőség autón viszi ki a versenypályára, hogy legalább végignézhesse a versenyt. A férfi versenyben 70 induló vesz részt, őket déli 12 óráí tói percenként indítják az 1719 méter magas Kreuzjochról. A lesiklópálya hossza körülbelül 5000 méter, szinfcülönbözete 9ö0 méter. Ősik,', akinek startszáma 15, 12 óra 14 perckor indul Kőváry 27-es startszámmal 12 óra 26 perckor, Balatoni 41-es startszámmal 12 . óra 50 perckor, Szalay^67-es startszammal 13 óra 06 perckor. A lesikló-üályat csütörtökön délután katonák százai lepték el és taposták a közel felméteres friss porhavat. A magas porhó azomban nem-tapad erősen a jeges altalajhoz, úgyhogy a magas startszámmal indulóknak valószínűleg jégen kell futniok. Ga rmi sch-Partenkirchen^ február 6. A műkorcsolyázók edzési lehetőségei rendkívül rosszak. 1 h° állandóan esik és hasznavehetetlenné teszi edzés szempontjából a pályákat. scsütörtökön^ A Rotter és Szollás-pur ' . <a jégstadionban, amelyen tilos az edzés, a magyar-belga jégkorong-mérkőzés utan - igen ügyesen, senki sem tudja megmondani, hogy mikén t-j mégis próbált, különösen a pálya beosztását igyekeztek megismerni. Botond. Evi a Keinel-fürdő jégpályáján gyakorolt, a hó azonban olyan magas volt, hogy még a kötelező gyakorlatokat sem tudta végigfutni . Intézkedés történt, hogy pénteken délelőtt edzési lehetőségheznjusson a magyar csapat.