Sportkiadás, 1935/1-2

1935-05-29

§§ A Testnevelés legutóbbi számában vitéz Rosztóczy ^rn'ő dr, és Eay /Herendi/ Pál igen érdekes tanulmányt közöl, Rosztóczy dr,,# a szegedi aportorvos és Hay Pál, a szegedi úszók vezetője a magdeburgi és berlini keret tagjaival kapcsolatban folytatott vizsgálatok anyagát teszi közzé, ami pompásan mutat arra, miképpen kell a szakvezető^es © sportorvos munkáját összeegyeztetni. A gazdag tartalmú májusi szambán külömben igen értékes értekezések és tanulmányok foglalnak helyet, lap élén Kelemen Kornél dr.-nak, az OTT elnökének értekezése all> mely a magyar sport aktuális kérdéseit tárgyalja. Misángyi Ottónak az ameri­kai testnevelésről közölt értekezése világos kepét ad az amerikai ak fejlődésének, tudásának belső rugóitól. Mező Perenc dr. ebben a szóm­ban fejezi be a Szokolvi életrajzot, Zuber Ferenc folytatja az atlétika történetét, Múzsa Gyula pedig a Nemzetközi Olimpiai bizottság kongresz szusáról irt értékes beszámolót. A gazdag tartalmú májusi szamot a szo­kásos rovatok egészítik ki, /E/B. _§ ^ stockholmi Speelen 1935 bizottságától, mely az amerikai atléták európai túráját rendezi, szerdán érkezett válasz_a_MASZ kedden küldött táviratára, A válaszban a stockholmi bizottság közölte a MASZ-al hogy augusztus 20.-ikára az amerikai atlétákat Budapestre küldi, A MASZ vissza táviratozott, hogy az augusztus 20.-iki időpontot elfogadja, azon ban hangsúlyozza, hogy a budapesti viszonyra való tekintettel az augusz­tus 25,-ike megfelelőbb időpont lenne. /E/B. -§ A Magyar Atlétikai Szövetség a Holland Szövetségtől táv­iratilag megkérdezte, hogy mi van a magyar-holland atlétikai mérkőzés július 9,-iki időpontjával. A Holland Szövetség szerdai válaszában elfog gadta a >.'. terminust, és igy az első magyar-holland atlétikai mérkőzés július y.-ikén lesz. /E/E. • § A Magyar Atlétikai Szövetség június 2.~iki meghívó*. . sosKive rseny ére a szövetség a következő atlétákat hívta meg t 200 m: Sir, Kovács, Minach, paizs, Gyenes és Gerö, 400 ms Gyenes, Vízvári, Barsi és Zsitvai, 1500 ms• Szab6, Ignátz, Gcvrik és "Verböczi, 5000 m: Kelen, Németh, Szilágyi, Simon, Ros*3> Sza'bó, Görög és "Verböczi, rúdugrás: Csányi, Zsuffka és Lacsalmássi, sulydobás: dr. Darányi és Csányi, - . - E/E. -§ A Törekvés SE június 9.-én, pünkösd vasárnapján atlé tikai versenyt rendez, melynek keretében a szövetség több meghívásos váló gatéversenyt bonyolít le. A 110 m-es^meghívásos gátfutásban a versenyzők már az uj rendszerű gátakat használják,. /E/E, mm m

Next

/
Thumbnails
Contents