Sportkiadás, 1935/1-1

1935-04-11

§§ Mád r í d, ápr* 11. A spanyol rainiaz te rtanáca elhatá^­rczta, hogy az 1936 évi."berlini olimpiai játékokon a apanyol versenyzők indítását lehetővé teszi* /E/B* §§ S. a n g h a i, ápr. 11* A Sanghaiban . alakult Német Hokkki Klub már másodízben nyerte meg a helyi bajnokságot* A német klub igen sike résen azerepel, s ujabban a Challenge serleget is megnyerte erős a.ngol caapat ellenében* Majd a németek ianghai válogatottjaival mérkőztek* s azokat 3:2 arányban legyőzték. /E/B* — * — §§ * szombat eatí magyar-német válogatott ökölvivómérközcs előtt, mely a *K5zépeurópai Kupa szempontjából döntő jelentőségű* egy-két súlycsoport betöltése a szövetségi kapitánynak komoly gondot okozott* •A szerdai válogatott mérkőzés után az a vélemény alakult ki* hogy a köny nyüsuilyn. Frigyesre lesz szükség a pehelysúlyban, míg Frigyes helyett konnyüsulyban Harangi indul* a weltersuly képviselője pedig Mándi lesz* A válogatott caapat e jelentős Vcáltozáaok után a következőt Énekes, Ku­binyi, Frigyes, Harangi, Mándi* Varga, Szigeti, Gáspár* Ez a legerősebb csapat, amelyet Magyarország ma porondra állithat, s a szakértők szerint ez az együttes arra is képea, hogy a félelmetes német ökölvivógárdával a aiker reményében vegye fel a harcot, A magyar-német mérkőzés azombaton este 1/2 9 órakor kezdődik a Városi-szintiézban, /E/B, ** * »* §§ / Manchester, ápr* 11. Jack Mc. Avoy angol közép­súlyú ckölvivobajnok a apanyol Garcia Lluchot 12 menet után pontczáasal verte* /E/B* ** . — §§ N á p o 1 y, ápr* 11. nemzetközi tenniszverseny, mely az olasz bajnokiversenyt megelőzi, eddig a következő fontosabb eredmé­nyekkel végződétt: férfi egyess Kukuljevic-Rohrer 6»4, 6:2, Caska-Canapele 6x1, 6s4, Taroni-LAvaloff 6:1, 6:3, Legeay-Martinelli 6:2, 6:2, Artens­űaslini 6:0, 6:4, Gabrovi c. - de P-orman 6:1, 4:6, 6:4, női egyes: Ingram­Orlandini 6:2, 3:6, 6:0, Manzutto-Horner 6:3, 8:6, Aussem-Rohrer 6:4, 6:1, férfi páros: Gabrovi c. ,Kukuljevic-Martihelli, del Bono 6:0, 6:3, vegyes páros: Korner, Artens-Ferraro ,Flanner 5:7, 9:7* 12:10, /E/E. mm # mm §§ London, ápr, 11. A Wembley Liona jógkcrongcaapata 9:5 /1:2, 3:1, 5:2/ arányban verte az BHC Davos együttesét, /E/E, — • — §§ , Toronto, ápr. 11. A napokban rendezett fedettpálya atlétikai versenyen Ounningham az egy angol mérfcldea síkfutásban 4 p. 17.7 mp.-ces idővel győzött Venzke- ellen. A két rivális 21 találkozása kö­zül Ounningham húszszor győzött, /E/B. iu ** ­§§ Bécs, ápr, 11, Swoboda /EWASK/ a 100 m-es gyorsúszásban az osztrák rekordot 1 p. 01 # 6 mp.~röl 1 p, 01 mp.-cre javította. /E/E, — • ­JN i z z a, ápr. 11, •** nemzetközi tenniszverseny férfi e­gyes számának döntőjében a cseh Pachowszky 6:1, 1*6, 6:3, 6:3 arányban verte Landaut* /E/E*. — • — , , London, ápr. 11. A paddington tennisztorna férfi e­gyea szamának döntőjében Prenn 6:2, 6:4 arányban verte az újzélandi Sted­mant. ^ noi egyes döntőjében \7hittingatall 4:6, 6:3, 6:4 arányban ryözött Adarnaan ellen. /E/B, ** • *•*

Next

/
Thumbnails
Contents