Sportkiadás, 1935/1-1
1935-03-17
/U.ÍEest-Kispfist._.Y.áge>/ . : , „ A másfedik félidőben Újpest teljesen beszorította az erősen védekező Kispestet, amelynek az utolsó nercekben volt egy pár gólhelyzete, igy a 39,p-ben Déry lefutott, beadását Szabó II. biztos helyzetből a kapu mellé lőtte. A 4Lp-ben ugyancsak Déry beadását Nemes átengedte Székelynek, aki alig 8 méterről a labdát kapu fölé lőtte. . 1 Kispest pár percig 10 emberrel látszott, mert Somlay összefejelt Yinczével és kiállt. Bu/F "Jk A Honvédtiszti Yivó Club összetett versenyének e-lső részét, a tölóversenyt, vasárnap bonyolították le az egyesület Váci-utcai vívótermében. A selejtező mérk.'zések során 30 versenyző indult, köztük dr. Tóth Péter, aki mar ezelőtt 39 évvel azaahéin olimpiai játékokon is képviselte a magyar nemzeti színeket. Az elómerkozesekben,ameiyet delelőt t bonyolítottak le igen erős küzdelem volt a oontobe jutasert.. A kilences döntőbe, amelyet délután 6 óra utan kezdtek,a következő versenyzők jutottak: Lunay Pál BBTE, Bay Béla BEAC, dr. Haidu János BSzKRT, és a rendező egyesületből . . Hátszegy Ottó es Hatszegy József, Maszlav La *os, vitéz ITifalusy Akos, dr. Gözsi Sándor es Kevey János.. 3 A versiny ékokessége, hogy a döntőben első alkalommal hasznainak tőrverseny során villamos találatjelző-gépet. Bu/F Köln, március 17. A német nehézsúlyú birkózók próbave senyén Hornfischer német Európa-bajnok 2000 főnyi közönség előtt rövid időn belül egymásután négy ellenfele ellen győzött tussal es végeredményben első lett Vogedes és Gudovius előtt. Hornfischer a következő napon Jfcamzfean pontozással győzött Horn ellen, E/F r § K ö n i g s be r g , március 17. Az cszt válogatott birkozócsapat 1500 főnyi közönség elött 4:3 arányban verte a königsbergi válogatottat, melyet pedig Schacferrcl és Siebert-el erősítettek meg, Schacfcr tussgyőzelmet aratott az cszt Laannal szemben, Siebcrt pedig pontozással győzött Nco hétszeres eszt bajnok ellen. o A következő napon a csupán helyi versenyzőkből allo königsbergi válogatott 7:0 arányú vereséget szenvedett az eszt válogatottal. E/F ^ Paris, március 17. Az Sur ópa Serleg jégkorongmérkőzések döntői során a Francais Volants csapata 9:4 /2:0/ 1:2, 6:2,/ arányban győzött v,embley L^ons csapata ellen. E/F r$ Néniét labdarugó eredmények: Stettiner SC-Viktoria Slolp 0:0, I.FC Nürnb-rg-Hcrtha, B3C 2:1, SpVg Fürth-lresdncr SC 4:1, Hamburger SV-Holstcin Kiel 1:1, Union Reckiinchausen-Sckalke 04 1:0. FSV Frakfurt-Saar Saarbrücken 2:1, Kickers Offenbach-Hanau 93 3:2, YfR kanheam-Karlsruh.r FY 6:2 SY Waldhof-I.FC Phorzheim 2:1. Freiburger FC-Germama Karlsdorf 2:0,SpYg Feuerbach-Union Böckingen 3:0, FC Schwcinfurt-Wackcr München 1:0, SpYg loidcnASY Nürnberg 2:0. F/F