Sportkiadás, 1935/1-1

1935-03-09

Szeged Futball Club-Bucai "11" 4:0 /2:0/. I. Liga mérkőzés, Üllői uti pálya. 500 néző, biró: Majorszky. A szegedi csapat megérdemelt nagyarányú győzelmet arate, budapesti ellenfele ellen. A havas pályán mind a két csapat gyenge futballt játszott, de a szegediek támadásai erőteljesebbek voitak közvetlen védelmük pedig ésszerűen játszva, háritott el minden ve­szélyt. A szegedi csapat erőssége Somogyi volt, jól játszott meg Vastag, Bognár és Tombácz. . . . . A buöai csapatból egyeaül Szt&ncsik emelkedett ki agili­tásával. . , A budaiak kezdték a játékot, a labüát Somogyi elvette a budai belsőktől, Tombáczhoz vágta, aki azzal lefutó t és a kap elé ívelt labdáját Korányi a Hálóbe fejelte. /1:0/. Az első porcbon esett váratlan gól után a 4.o-ben ismét a szegedi csatársor ért el gólt. Bognár 30 m- . ről lött labdája a kapufáról visszapattant, a labda Vastaghoz került, aki azt beguritotta /2:0/. Szegedi támadások következtek és a lO.p-ben a sze­gedi csatársor ismét biztos gólhelyzetben volt. Korner után a labda Vas­tag elé került, aki hat méterről a kapu fölé lött. Változatos iatek Kö­vetkezett, a Budai "11" is több támadást vezetett, de eredménytelenül A 25.p-ben Vestag keresztülesett a kapuson, erősen megütötte magát.eset percig 10 emberrel játszott a Szeged. Bc rtók szabálytalansága miatt sza­badrúgás volt a szegedi kapu ellen 18 méterről. Pálinkás biztos kézzel tisztázta a veszélyes helyzetet. A 35-p-ben Rökk korneret Pozsonyi kez 7 zel ütötte a szegedi hálóba. Változatos játékkal múlt el az első íelido hátralévő része. . , ,, , •, » A második félidő szegedi támadásokkal kezdődött. Az első percekben S-ztancsik lövését a kapufa mentette. A 8.p-ben nagy helyzet a bueaiak kapuja előtt, de a szegedi csatárok sorra hibáztak. 4 20.p­ben korner a budai kapu előtt, Korányi szépen ívelt korneret a kapus kiöklözte, kavarodás keletkezett a budai kapu előtt, az oldalt perduit xauucuu t<. '• iny 1 a vonalról hátrahúzta és Vastag közvetlen közelről s háló ba sodorta. /3:C/. Változatos játék következett budai támadásiakkal. k ; percben esett az utolsó gól. Somogyi váratlanul előrcadta a labdát Tnmbáez­nak,aki azzai lefutott, hiába szorongatták az ötös sarkáról iveit labdaj; a Kapu ellenkező felső sarkába szállt/4:0/. Egy perc múlva ismét a szegeai­ek voltak a budai kapu elött, Bognár lövését a kapufa mentette. Az utol­Bu/F ' PGrC VOlt fcl J c Sy zésre méltó esemény, r § Helsinki, márc. 9. A Einn Si Szövetség hagycr ­ngya sibajnoki versenye Lantiban a 17 km-es sifutóversennyel kezdődött. szokásos fíalpauaselkaei játékok első napján 2 fok hideg volt, s a Versanyt -30.000 főnyi közönség nézte végig, A 17 krn-e s verseny távja nem volt ncnéi, a magas a égkül ömb özet csak 15'­: métert tett ki ugy, hogy a versenyben indiait 200 -nál több futó a versenyt be ia fejezte. Győzött a finn Sulo líurmela 1 ara 20 p« 17 mp.-cea idővel honfi társa Laehde és Kinnunen elött. /E/3 r § , Oszló, márc. 9, A norvég aibajnoki verseny az Osz­ló es Trontheim között lévő líoldeban szombaton kezdődött a 30 km-es sifu­veraennyel. L hőmérséklet a ű fok felett mozgott; de nem volt befolyásnál az eredményekre, mert n győztes OOddbjorn Eegen 1 óra 58 p. £3 mp.-ces Ki­tűnő idővel lett első, A versenyben résztvett versenyzők kiválóságára jel­lemző, ^hogy Olaf Hcffabakken >e tizenkilencedik, tíigurd Röen néme +- kom­binációs bajnek pedig huszonkilencedik helyen végzett. /E/E r

Next

/
Thumbnails
Contents