Sportkiadás, 1935/1-1

1935-03-05

-§ A- Htnvéd Tiszti Vivő Klub kilencedszer rendezi összetett vivó-verá'enyét, amely minden évben a magyar vivó-évad egyik legérdekesebb versenye* A HTVK vez- tőségét ezelőtt kilenc évvel, 1927-ben, amikor hármas összetett versenyét először kiirta, az vezette, hogy az akkor még elhanyagolt asuró-fegyvereket^ a tőrt, de különösen a párbajtőrt megkedveltesse, A céltudatos munkának megjött az eredménye., A harmadik versenykiírásnál 1930-ban a párbaitőrözők'már olyan komoly munkát végeztek, hogy a Vivő Szövetség az összetett verseny párbajtőr-részét bajnoki versenynek minősitotte, A győztes dr. Hajdú János ' egyben Ma­gyarország első párbajtőrbajnoka. • lett. Ebben a verse'yben indult elő­ször párbajtőrrel a kezében Dunai Pál, aki ezután jándeja évben szor­galmas résztvevője volt az összetett versenynek, és a ff 1 ?VT elgondolására ö tette fel a koronát akkor, amikor a mult évben Varsóban párbajtőrrel Európabajnokságot nyert, megcáfolva azt a téves felfogást, hogy a Magyar vérmérsékletnek a párbajtőrvivás nem felel meg, 193e-ben a HTV T " látva a szurőfegyverek forgatóinak nagy tudását - célkitűzését elérvén­az összetett versenyből a yardot kihagyta. A fejlődő magyar vivó spoitnak kivánt ismét szolgálni a HfVK, amikor csak a különleges, tőr- és párbajtőr-vivóknak irta ki összetett versedét. Az idei verseny ujabb határkő lesz a magyar vivás történetében. Mindkét fegyvernem versenyét ugy a. párba itőrt, mint a tőr­versenyt villamos-találat jelző géppel bonyolítják le. i magyar elme diadala lesz ez a verseny, ahol a Kezdetben sokat . . szidott, a gyer­mekbetegségein azonban már túlesett párbajtőr-zsürigép mellett felvonul a tőrversenyen is a "Platthy"-féle találat jelzőgép. Az eredeti kiírástól eltérőleg vasárnap. 10.-én lesz a pártbajtőr és 17.-én a befejező tőrverseny a HTVK Vaczi-utfiai vívó­termében. Az összetett versenyre 30 elsőosztályu tőr- és párbajtőrvívó nevezett. Kivétel nélkül indul a legjobb magyar gárda.Mindekét fegyver­nemben rendkivül erős küzdelemre lesz kilátás. Bu/Vi

Next

/
Thumbnails
Contents