Sportkiadás, 1934/2

1934-09-12

§§ A Magyar Athlétikai Club 1935-ben ünnepli fennállásának 60 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból a klub evezős osztálya Dunaderby <»im mel dijat alapitott, melyért folytatott küzdelemben kizárólag csak nyolca­sok vehetnek részt körülbelül oly módon, mint Londonba-n, ahol rz idén nem kevesebb, mint 118 nyolcas jelent meg a Thomsén tartott versenyem. Duna­derby versenyt minden évben szeptember harmadik vasárnapján délután 4 óra­kor tortják meg E.Z újpesti vauti hid és a Eerenc József hid között. Ez a távolság kereken 10 km, A nyolcasok 2 csoportban indulnak. Elöl a verseny­nyolcasok 15-15 mp.-cnyi startközzel rcpülöstarttal. Utánuk néhány perces időközzel a, palánkos nyolcasok rcpülöstarttal és 15-15 mp.-ces startközzel. Aki a verseny évében versenyhajóban nevezve volt, nem versenyezhet a palán­kos nyolcasok csoportjában. Minden nyolcas idejét kronométeren mérik és min­den nyolcas köteles a versenyt végig evezni. Az első esztendőben a nyolca­sok egyesületeik nevére betűrendes sorrendek szerinti egymásutánban startol­nak. A második évtől kezdve minden nyolcas egyesülete nyolcasa részéről az előbbi évben elért helyezés startszámát kapja. A verseny célja megelőzni az előbb startolt nyolcasokat és igy a legjobb idöt^elérni. A lemaradó nyolca­sok is végigeveznek, mivel még mindig jobb utolsóelőttinek, mint. utóisó­nak beérkezni, mert hiszen a következő évben az elebb beérkező nyolcas az élhez közelebb fekvő störtszámot kapja. A verseny nemzetközi jellegű. A győztes versenynyolcas a. MAC nagy négyszögletes diszlcbógóját kapja a bele­himzett aranygriffmadárral és a derby évszámával. A győztes palánkcsnyclcas ugyanilyen háromszögletű zászlót kap. A győztes nyolcasok legénysége ugyan­ezeket a zászlókat k-pja miniatűr kivitelben. A versenyen résztvett minden evezős kicsi MAC emlékzászlót kap. Evezöskerökben nagy örömmel fogadják a MAO evezős gárdája részéről alapitett Dunaderbyveraenyt, mely-hirek szerint­egyike lcaz az evezösévad legnépszerűbb versenyeinek és amely előrelátható­an az érdeklődő közönség tizezreit fogja a Duna partjaira vonzani. /E/E. -§ & Magyar Kerékpáros Szövetség szeptember 15 ós 22.-cm, szombat délután 4 órakor a Millenáris versenypályán rendezi Magyarország 1934 évi kerékpár, .pélyabajnokiverseny-t f melyek keretében a repülő, tandem és egyesületi csapatbajnokság kerül a teljes magyar élgárda részvételével lebonyolításra. A versenyt a közönség 30 filléres tréningjeggyol tekintheti meg. /E/E. . — -§ A BBTE szerdán délután Széli Kálmán téri sporttelepén ren dezte atlétikaiversenyét, melynek eredményei a következők: • 100 m-es sikfutár , juniorok részére: 1. Nyári BBTE 11,4 mp. 2. Gulyás MAC 11.5 mp. 3. Weigl BLÉ 11.5 mp. • • ^ - Sulydcbás, handicap:-1. Gsányi TFSC 14.19-m. /előny nélkül/ 2. Takács PSE 13.99 m. /2.50 m. e./, 3,-Kruppka MTK 13.88 m./-2.40 m. o./. •• ' 3000 m-es sikfutás: 1. Németh MTE 9:05.6 p. t 2. Fischer MTK 9;22 p.., 3.. Csaté MTE 9:27.4 p. • ' > < • • -llO-m-es gátfutás, II. oszt: 1. Kruppka MTK 16.7 mp., 2. Füzessi MAC 17 mp. 3. Szabolcs MTE 18.3 mp. - , • Távolugrás., handicap: 1. Kruppka ,MTK 7-m; ,/45 cm. e./. 2 a Mozei UTE 691 cm. /60 cm~e./, 3. Sóti MTE 686 cm.-/40 cm.e,/. > 9 > l500'm-es sikfutás, II. oszt: 1. Prchászka MTK 4:16,8 p, 2. Kövér MTK 4:18.4 p. 3. Magyar BBTE'4:19 p. - - * •• 4XlO0 m-es staféta, II. oszt: A« csoport: 1;"BBTE 46.5 mp.' 2. MTK.47.6 mp. B. csoport: 1. FTC 46;3 mp., 2; MTE 46,7 mp., 3; BLE-48-mp' -500-m-es sikfutás, II. oszt:-l c Gcmbos MACT 1:10.2 p., 2. MeisznerMIE 1:13.1 p. 3. Poprocsi PSE 1:14 p. • - * 9 10O00 m-es sikfutás, juniorok részére: 1. Lukács PSE 35 p. 54„2 mp., 2, Gimessi BSZKRT 36 p, 02 mp.., .3, Balogh BSE 37 p. 47 mp./E/E,

Next

/
Thumbnails
Contents