Sportkiadás, 1934/1
1934-05-24
-§ Vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök csütörtökön délelőtt megtekintette a tornászvilágbajnoki versenyre készülő magyar válogatott msapatok munkáját á Testnevelési Főiskolában, ahol a csapatok már hetek óta együtt dolgoznak. Gömbös Gyala,.Hóman Balint-vallás- és közoktatásügyi miniszter és vitéz Somogyi Endre alezredes szárnysegéd kísénetében érkezett a főiskolára, ahol gróf Teleki Sándor^a_fornaszövetség elnöke és dr. Szukováthy Imre, a Testnevelési Pőiksola igazgatója fogadták. Ott voi+ak még báró, if ju iSlassics Gyula államtitkár, vitáz Tárczay-Felic ides Somán miniszteri tanácsos, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium testnevelési ügyosztályának vezetői. Dr. • Trager . űrnő miniszteri tanácsos, a '. XT Bz teljes vezérkara. , Bartalits Madáí, Tóth István., Ilodászy Miklós, Soós Géza, A miniszterelnök gróf Teleki Sándor ós ur. Szukováthy Imre kíséretében a főiskola pompás árnyas sporttelepén először a korlatnál felálló szeniorcsapat munkáját tekintette meg. A csapat, amelyet Krizmanich János szövetségi művezető vezetett, főve t és s el üdvözölte a miniszterelnököt, Soós Géza, a szövetség főtitkára bemutatta a csapat tagjait, dr. Szukováthy Imre pedig a nemzetközi ifjúsági testnevelési kongresszusra már megérkezett nagyszámú külföldi testnevelésügyi szakembereket. A szenior-csapat munkájának megtekintése után az ifjúsági csapathoz ment a miniszterelnök. Az ifjúsági •válogatott csapat nyújtón dolgozott. Szép munkájukat Pászthy elemér szövetségi művezető vezette. azután a magyar válogatott hőlgycsapat Herpich Rudolfné vezetésével bemutatta azt a szabadgyakorlatot, amellyel a női világbajnoki versenyen szere .elnek*Tégül a hölgyek a női világbajnoki verseny egyik igeM nehéz szerén, a gerendán mutattak ba" szabadon választott egyensúlyozó gyakorlatokat* A miniszterelnök érdeklődéssel szemlélte a főiskola hal Iga4 _ tóinak rendes napi munkáját, majd távozásakor a felsorakozott mexikói csapat karfelemeléssel üdvözölte a miniszter elnököt, a magyar tornászcsapat pedig lelkes Huj,huj,Hajraval köszöntötte ót. Gömb JS Gyula és Honian ^aiitít elismerésüket 'fejezték ki a'látottak felett és\ sok sztíre»-cset kívántak grof reieki. Sándornak a' Tornász Szövetség elnökének a csapat sikeres szerepléséért • Su/Yi § N-yiregyháza. május 24. Május 26.-án, 27.-án és 28.-án az olimpiai lovasok részvételével Nyíregyházán a huszár laktanyában országos lovasmérkőzés lesz. Sza/Sza