Sportkiadás, 1934/1

1934-4-07

§ A Magyar Labdarugó Szövetség Szombaton este kezdte meg négynapra tervezett úgynevezett "reform" közgyűlését. A közgyűlésen dr, Usetty .Béla, a szövetség ánöko elnökölt.. Jelen voltak: az összes alszövetségek kiküldöttei. A közgyűlés első napja ' váratlanul egész sima lefolyású volt. A közgyűlés nagy többsége zárt egységként sorakozott az elnökség által benyújtott reformjavaslatok mögé es egészen csekély módosítassál azobiak valamen yiét elfogadta. A közgyűlésen-jelen volt Tibor Lajos az MLSZ volt ügyvezető társelnöke is, akinek vezetése mellett működő bizottság állította össze hosszú idő munkájával a reformjavaslatok részleteit. A rendkivűli közgyűlés első két napi tárgysorozatával az első napon végeztek, úgyhogy /'április 28.-án ülnek egybe. .A reformjavaslat elfogadott 11 pontja a következő: {i , 1./Felállitjákl935-1936. bajnoki évre a "Nemzeti Bajnok­ságot'^ 2./ A Nemzeti Bajnokságba beosztott egyesületek , oia­miht a Nemzeti Bajnokság ügyeinek vezetését az országos szövetség hatáskörébe utaltak, ahol a Hemzeti Bajnoks.ágban szereplő egyesületek sportpolitikai jogaikat gyakorollak. 3*/ I professzionista Labdarugó Alszövetséget megszün­tették. 4. / A .*•» professzinnásta egyesületeket részben a Nemzeti Bajnokságba, részben edig a területileg illetékes alszövetségekbe sorozták,,és egyidejűleg a professzionista II. ligát megszüntették. 5. / Az alszövetsegeknek saját ügyeik intézésére teljes hatáskört adtak. 6. / Az országos ás az alszövetségi elnökségek hatáskörét kiterjesztették és emek megfelelően az országos, valamint az alszö­vetségi tanácsok hatáskör ét" ós létszámot leépítették. 7. / Az országos szövetség és az alszövetségek ügykeze? l_sét,a bizottsági rendszert részben megváltoztatták, illetve egy­szerűsítették és meggyorsították. Ó'.f A z amatőrszabályokat szigorúbban alkalmazzák és az amatórs..,get nagyobb védelemben részesítik. 9. / A reformjavaslatok végrehajtásával kapcsolatban meg­takarított összeget az ama tőr sport támogatás jra. fordítják, olyképen]" hogy az . ezúton nyert összegek a tagegyesületek számarányának megfelelőn az al szövetségeknek juttatják, amely ek a kapott összegnek megfelelően kötelesek tagegyesületeik terheit csökkenteni. 10. / Ui professzionista egyesületet 1935 augusztus ha­váig nem vesznek fel az MLSZ tagegyesületei sorába. 11. / Az elfogadott uj alapszabályok szerinti átalakulást a belügyminisztériumi jóváhagyás után azonnal életbeléptetik, illetve végrehajtják. Foglalkozott még a közgyűlés: a Szeged FC-nek az országos tanács határozata elleni felebbezéssel. Szeged FC Kalmár György volt' játékosának hosszú ideig huzodó ügyében hozott azt a határozatot sé­relmezte, amelynek eredményeképen a Phöbus ellen megnyert mérkőzés két pontját elveszítette. A közgyűlés helyet adott a szegediek felebbezésének, megsemmisítette az országos tanács határozatát és igy a pályán meg­nyert mérkőzés két pontja a Szeged FC-é lett. Bu/Vi - - ­-§ A Magyar Uszó EgyÜsület szombaton este tartotta 41. évi rendes tisztújító közgyűlését. A választások során elnök lett dr. Wagner Károly, Schubert Alfréd, vitéz Martsekényi Imre. társ Ügyvezető alelnök Onody József, alelnökök: Felsmann József, dr. Kieselbach Gyula, Schubert József, Stampfer Sándor. Bu/Vi - - -

Next

/
Thumbnails
Contents