Sportkiadás, 1934/1

1934-2-17

-§ ; Debrecen, február 17. A Ha ;yar Uszú Szövetség szombaton délután tartotta a debreceni varoshazán országos vidéki propaganda­értekezletét. Ez alkalommal ünnepélyesen átnyújtották dr, Vasary István debreceni polgármesteriek a "Nemzeti Iport 1933 évi karánsonyi aagydij -emlékplakett]át. Az értekezletre Debrecenbe érkezett vitéz Béldy Alajos al­ezredes, katonai attasé, dr. Kéler Tibor "-. Ítélőtáblai biró. a :TJSZ társelnökei, dr, Balogh László, a MUSZ ügyvezető alelnöke, dr. Bárány István országos uszokapitány és dr, Fadgyas Miklós, a MUSZ vidéki tit­kára. ; A résztvevők soraiban ott volt báró Vay László főispán, ós Debrecen városának minden számottevő társadalmi előkelősége. A Magyar úszó Szövetség vezető férfiáit Ady Lajos, tankerületi főigazgató üdvözölte, majd Béldy Alajos vkt alezredes ismertette a Magyar uszó Szövetség nagy reformprogramját. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a szárazföldi stadion létesítése után Debrecen va­rosa épiti meg az első vizistadiont. Ezután ismertette a MlSZ szervezési.politikájában az idén beállott döntő változást, amennyiben a minőségig utánpótlást a jövő­ben a mennyiségi utánpótlással fogják felváltani. Az országot négy hatalmas körzetre osztották fel és ezeken belül kisebb usz>ncörzetekét alakítanak. Mindenegyes körzet megalakítja a maga olympiai uszócsa­?r*rí; H nd ? n , községben, ahol legalább egy középiskola és legalább lU.CCC főnyi lakosság van, az elkövetkező két esztendőn belül uszodát íoS^Miteni, Az első évben igy hozzávetőleg 250 uszoda f- - épül 5 : r^soüb inaid sor., kerül a kisebb községekre is. A nagyhatású felszólalás után Ady Lajos tankerületi fő­igazgató üdvözölte dr. Vásary István polgármestert és átnvuitotta neki a Nenz-eti Sport emlékplakettjét. Tásáry István dr. ^polgár raester köszönete után Kéler Tibor dr. tartott előadást az usszoktatás népszerűsítéséről. Több felszólalás után az értekezlet véget ért, a résztvevőket a iebrecem Torna figylet úszószakosztálya látta este vendégül * «»<~­erdei vigadóban. ' : V/Vi ::§ London, február 17. Angol labdarugó eredmények: I. liga: Iverton-Middlesborough 1:1 V, r estbroorawich Albion-Wolverhampton Víanderers 2:0 Anr-rol serlegmérkőzések / ötödik forduló/ Shefí'ieId \ie dne s d ay -Man c he s t e r City 2:2 Birmingham-Leicester City 1:2 Preston Northend»Northampton Town 4:0 Liverpool-Bolton T Ja derers 0:3 Stoke City-Shelsea 3:1 Swansea Town-Portsmouth 6:1 Arsenal-Derby County 1:0 Tottenham Hotspur-Aston Villa 0:1 II. liga: Bradford-Plymouth Argyle 4:1 Burnley-Brentfond 3:1 Bury-Southampton 1:0 Grimsby Town-V^estham United 1:1 Hull City -Pulham 0:C Lincoln City-Blackpool 2:2 Hiliwall-Braöford City 1:1 Notts County-Nottingham Forest 1:0 Skót serlegmérkőzésak: /harmadik forduló/ Albion Rovers-Ross County 6:1 Queen of South-Cowdenbeath 3:C Celtic Glasgow-Falkirk 3:1 Hibernians-Aberdeen 0:1 Motherwell-iSast Stirlingshire 5:0 Glasgow 3angdrs-Heart oi iiidlothian 0:0 V/Vi

Next

/
Thumbnails
Contents