Sportkiadás, 1933/2
1933-08-11
§ A Magyar BVGZŐS Szövetség igazgatósága pántokén este tartott ülésén foglalkozott az ourópabajnöKi verseny nevezéseivel. Vitéz Csík László, mint a sportfejlesztő bizottság elnöke "beszámolt arról, hogy a bajnoki versenyek után történt megállapodás értőimében a Pnnnani-.., a Hungária ós a Noptun versenyzői ugy osztották be, hogy Magy .rország minden versenyszámban nevezhessen. A skiffben ifi-.bb Szende? Bála Ja dubloban ifjabb Szendey Bői* ós dr. Kausor Istvánt ültették össze, a kőt pair oar számban a Hun<f ária bajnokcsapata ma ad meg, a kormányosnélküli négyesben Török Zoltán, ártok László Pann- nio, ifjabb K.user árpád és Szynicek Alajos Hungá ia, ülnek együtt» a kormáryosnegyősben a Pannónia Gyurkóczy-négyese, indul Molnár László Hangária kormányzásával, a nyolcasban pociig Gyurkoczy , „, sztrókolása mállott Szabó Krassy$fAlepi, íung, Kozma, Baja és Tótn/#7 volna a legénység Gömöry kormányzásáv.u. Az igazgatósig tudomásul vette azt n bejelentést, hogy a munka rondosen halad ős a csapatok ne^szokták egymást. Hosszabb szabály magyarázat után olhet-rozt-'k , hogy minden""számosa a magyar baijoksá ot nyárt csapatokat nevezik, s * t, éning vezetése továbbra is Csik Lászlónál ' ' §§ Az amerikai atlétákat, akik pénteken este a bécsi hajóval érkeztek, ünne élyesen fogadták az Eötvös-téri hajóállomáson. Dr. Moldovő^vi István. ;kr. Tr7ú zetó elnök vezetésével a M*SZ vezetősége ugyszilván telexszámban Kivonult s mip c ~y ezer ember gyűlt egybe. Az amerikai atlétákat az ünnepélyos, lelkes iktatás utln szállásukra kisérték, /kai Az,amerikaiak/égyutt jott ??y f a 3vé dck kiváló futója, aki 800 méteren legjobb futója auívpanak s a csombati versenven 15^0 méteren • indul Cunin-rhen ellen s észtvesz a 800 m i^ndicap-vercenyen is. . PentoKen három oraan atléta is érkezett 5ía cm ; aki a ÍOO é«? 200 méteren, Mancá , aki 1500 méteren, az 5000 vaaV 3cc'ó méte es versenyen s Joan, aki a 7.00 méteres gátfutásban indul. aete.es A bécsi hajóval érkezett Skodler osztrák diszkoszvető is. fl/Vi Mai budapesti ügeteve senyék eredménye: I. futam:. 1.Phi 11 pp Morris /Jónás 2 1/2, km. idő 30.6/, 2. Udine /Dózsa 6/, Boiíu: Karola, txizella és Suhanc /második, disz: kvalifikálva. Tot: 10:98, helye 28, 65, olasz 43. , II, futam: 1. Peri .0. / Zvfillinge. 1 1/2, km. idő 32.7/, 2. Delila /Vorst 2/, 3. Esély /Steinitz 8/. P.m.: Vinkó, ilacér. Tot: 1.0:27, helyre 12, 14, olasz 43. III, futam: 1. Penny / Hauser, 1 1/4, km. idő 33.3/, 2. London /Zffillinger 8/, 3. Jeritza /Maszar P., 12/'P.m.: Tenor-) lánya, Mar lene, Junak. Tot: 10:20, helyre 14, 25, .olasz 71, r ' U. futam: 1. Rikkancs /Peiser 2, km. idő 32.i/, 2. Próza /Hauser 6/, 3. Sony boy TT. /Jonas 8/. F.m.: Nincs tovább, Babám. Navigator ás Kuruc /másooik, eiszksalifikálva/ Tot: 10:39, helyre 13, 14, 18. Olasz 31. , t V. futár:. 1, F.éli x /Jónás 16. .km. idő 3L.5/. 2. Szeszélyes /Kovács II., 1 14/, 37TErha /Földi 10/, P.m.: Tünde*. L;íva, Glória, ördöglánya, Torkos; K.L., Revizionárius. Tot: lo:79, xi helyre 21, 16, 68. Olasz 31. ' , , ' VL .futam: 1. Ebe 3. / Peiser 1 l/2, km. idő 28.3/. 2. Freroli /Dózsa 2 1/2/, 3. Muscicapa /Steinitz 3/ P.m.: Dárius, Bufelejtő. Tot: 10:31, helyre 30, 16, Olasz 26. ' \ • VII. .'"utam: 1. Express /Maszár P., pari, lem. idő 30.3/, 2. Cigánybáró /Jerás 2 /, 3. Poganac /Zwi 11 inger 8/. F.m.: ?nka, Taaerlan. íot: 10:21, helyre 12, 12, Olasz 28. Vili, futam:,!. .Budruna /Zwillipger 1 l/4, km. idr 30.7/, 2. Arditti /Peiser 3. 1/4,7 3, ügrabugra /Kovács *II., 4/. P.m. : &yőzc, Olt, Kirgiz, Tot: 10:20, helyretl3,15, olasz 33. ' • ' IX, futam:.1. Mag vas /Zwi11inger 2 , km. idő 33;l/, 2. Vaj:a /Peiser 1 1/2/k. 3. Hamupipó /J.nás 8/. F.m.: Eladó, Vava* Tot: 10:41. helyre 21, 14. Olasz 32. • ' • Kettős fogadások: /III.-IV. futam/ Penny-Rikkancs 10:248 /V-VIII./ Félix-Gudrune 10:883. ' D/Vi - - -