Sportkiadás, 1933/1

1933-06-28

§ - Vasárnap, július 2.-án délelőtt 10 órakcr széntelik fel az első turista és cserkészkápolnát a Nógrádverőce községhez tartozó Bánkúton. A kápolna a már részben felt árt és még a tatárjárást megelőz* időből való templom romjai mellett épült a "Magyarkúti kápolna Egye­sület'' részére,- '.. Zadravetz István püspök szenteli fel vasárnap a kápolnát, amelyet Szent Alajosnak, az ifjúság védőszentjének tisz­teletére ajánlanak* Az ünnepélyre a Nyugati pályaudvarról reggel 6 óra 02 perc­kor és 6 óra 17 perckor induló vonattal lehet menni kedvezményes weekend-j eggyel. H/Vi §- Szerdán délelőtt tartották az országos öttusaverseny első részét, a lovaglást* A versenypályát a megyeri dombokon jelölték ki* A 4500 m-es lovaglópályán 12 akadály volt, közöttük sok terepakadály* A verseny meg / erőltető es nehéz volt, a legnehezebb azok közül, amelye t ^agyarorszá gon rendeztek* A versenyen 17 versenyző indult* A lovak nem voltak teljesen^ kifogástalanok. A versenyt hárman feladták, 2 versenyzőt pedig diszkvalifikál tak. A versenyt, amint az előrelátható volt, Petneházy Imre fhgy. nyerte hiba pont nélkül a legjobb idővel Joós Miklós fhgy. előtt, aki szintén hibapont nélkül végzett. Részletes eredmények* 1. Petneházy Imre fhgy* 100 pont* 10 p* 2 0*3 mp., 2* Joós Miklós fhgy* 100 p.,11 p< 10*3 mp., 3* Sováry Perenc hdgy. 94 p»» 11 p* 42.4 mp*, 4* Szabó Jenő főhajónagy 36 p., 11 p* 40 mp., 5. Száraz Alfréd hdgy. 33 p*, 15 p* 56*6 mp*, 6* vitéz Potyondy Gusztáv hdgy* minus 0*5 pont, 15 p* 33 mp. , 7* Horváth Kálmán hdgy* minus 8.5 pont, 3.6 p. 41 mp*, 8. Labanc Gyula hdgy* minus 205 pont, 21 p* 52 mp,, 9. Kiss Ernő hdgy. minus 274 minus, 23 p. 52.5 mp*, 10* Erdélyi József fhgy. minus 305 pont, 25 p. 26 mp. 11 0 Moravecz Imre hdgy. minus 499.5.,pont, 31 p. 30.8 mp, , 12. Mészáros Jenő hdgy, minus 708*5 pont, 27 p* 33.2 mp.*A tizenötödik helyezési számot kapták IHatky Árpád, • _ Gyéetz László, Würth Perenc föhr.dnagyok, Mátyás Miklós cs Jívárádi László hadnagyok* / Az öttusaverseny második részét, a párbajtörvivást csütörtökön dél­előtt 9 órakor tartjak a Honvódsportoktato Intézet Timóth uccai sporttelepén. A versenyt körmérkőzés formájában bonyolítják le egy találatra villanyzsürivel­/M/E. — . — , §u, W i m^b led 9 n, jun. 28. Az Ali Sngland tenniszba jnoki mórkö zeseket szerdán pompás napsütéses időben, nagyszámú közönség előtt folytatták. , ~ Eredmények: Nöi egyes: Horn Nemetország-Jedrzejcvska Lengyelor szag 6:3, 6:3. 3nde Pflügner Németország- Rice Anglia 6:4, 6:4, Henrotin Iran ciaorszag-Sa tterthwaite Anglia 6:3, 6:0, Kraminkéi Németország-Seymour inglia 6:3, 633, Harry Jlnglia-Pons Spanyolnrszag 4:6, 6:4, 6:2, Y/hittingsdale Anglia­Nomyeiler Anglia 6:4, 6:2, Trentham Anglia-Couquerque Hollandia 6:3, 1:6, 9:7, nelene Jacobs Amerika- Saunders Anglia 6:1, 6:0. — „ r _ rtx . Férfi egyes: Cechet Franciaország-Bursoll iimerika 2:6, 6:4, 6:3 5:7, 6:3, S^edman Ujzepnd- Condon Delafrika 9:11, 6:3, 6:2, 5:7, 6:4, Cravj­ír-rd Ausztrália- Gentien Francisorszag 6:3, 6:4, 8:6, Iro Satoh Japán-Lysaght Anglia 4:6, 6:3, 6:0, 6:2, Hughes Anglia-Aoki Japán 6:2, 6:1, 6:0.YE/E. !n T-AJIL Su h 9 r k? I 7 il 1 e, jun. 28. A Tour de Francé második saa kasza Liliéből Charlesviliébe 192 km.-es távon vezetett. A terep igen nehéz ^SY» h °gy 2Z ehhez hozzászokott belga kerékpárosak otthonosabban mozogtak Jóllehet a start egyes versenyzők késése folytán 20 perccel később volt, a me zonv rogtoneros iromba fogott, 3 gyengébb versenyzők már 0 táv közepe felé le szakadtak, habar tulajdonképpeni szökési kísérletek nem is történtek. Pelissier • j n ?i a on jnok vczett e az élmezőnyt, de később ö is visszaesett, ^z eredetileg indult 80 versenyző közül szerdán már csak 72 startolt. H . •'. _ _ eredmények: 1. Guerra Franciaország 5 óra 33 p. 52 mp., 2. Aerts Belgium, 3.^russo Belgium, 4. ítebry Belgium, 5. Legreves Belgium, 6. Chambaud Franciaország, 7. Wauters Svájc, 8. Hardiquest Belgium, 9. Bruse Németország valamennyien az élcsoportban, 10. egy 13 kerekpárversenyzöböl álló csoportTme lyet Bulla vezetett /5 ora 36 p. 31 mp./. /S/E, te. —

Next

/
Thumbnails
Contents