Sportkiadás, 1933/1
1933-04-02
$§ Hungária FC-III.ker.FC 2:1 /l:l/ I.oszt,Uga bajnoki mérkőzés, Biró: Yicenik. Nagyszombat-utcai pálya. 6500 nézó, , Egyenlő erem csapatok mérkőzéséből a szerencsésebb került ki győztesként,JA kisméretű pályán nemcsak a ját^k alakult ki nehezen, hanem a közönség elhelyezése is sok bajt okozott, A rendezőségnek a rendőrséggel együtt épen elég dolga akadt, hogy•lecsendesítse,a zúgolódó tömeget. Szél és nap ellen a III.ker,kezdte a játékot es azonnal támadott. Az 5.p-ben Fenyvesi beadását Kármán kapura rúgta és Szabó csak korner árán• tudott védeni* Dömöttir sarokrúgása Fenyvesihez került, aki.befejelte /0:l/» I Hsngária tiltakozott a gól allén, mert állitólag Fenyvesi kézzel is irányi-fc^tta a labdát, A 9.p-ben két sarokrúgás volt a III.ker, ellen, ötperces eredménytelen Hungária-fölény után a I7.psben nyomult fel a III.ker. de eredményt elérni nem tudott. A 18 p-bon Cseh lövését Budai I. komorra tolta. Hullámáé és változatos játék alakult ki. A 24,p-ben Győri elgáncsolta Dudást, a iro 11-est itólt, mellyelOseh kiegyenlített /1;1/. Tetszetős •• Hungária-támadások következtek* A 36,p-bon parázs botrány támadt a pályán, * Titkos a'vetődő Budai I. főjébe rúgott, majd pedig Győrit ós Dömötört bántalmazta. A 36.p-ben két eredménytelen sarokrúgás volt a Hungária ellen. Az újlaki csapat vezető gólja a levegőbon lógott, de Szabó kapus nagyszertiem működött.A II. félidő elején a helyi csapat erősitette az iramot. A 7*pben sarekrugás volt a Hungária ellen, Kármán fojosét Szabó fogta. A 8.p ben Kármán lövését Szabó kornerra ejtotte. A 9.p-bem'ismét sarokrúgás völt a Hungária ellen. A 10.p-bon Kardos kiugratta Csehet, akinek lapos lövése a sarokban akadt meg /2:17.-A 12.p-ben Duüás a 13.p-ben pedig Titkos lövését védte Budai I.kapus. A-17.p-ben erős Újlaki-támadásokat háritott el a kitűnő Hungária-védelem. A 23,p-ben Lutz elgáncsolta Cseh II.-tőt. mire a biró a közönség nagy felzúdulására kiállitotta. Az óbudai csapat tiz emberrel is' nagy fölénybe került. Három eredménytelen sarokrúgást erőszakolt ki. A 34. ppen Titkos-lövése alig kerülte el a kaput. A III.ker. állandóan szorongatta ellenfelét. A 42.p-ben Dömötör éles lövését Szabó nagyszerűen védta, Hl/Sz §§ Szege d. április 2. Budai "ll"-Szeged-FC 1:1 /1:Ö/ I.liga bajnokai labdarugó mérkőzés, Biró: Himmier. 3000 nező # Délután orkán és nagy.zápor volt Szegeden, mely azonban a mérkőzés kezdete előtt me<szui£ es a jatek ideális futballidőben kezdődött. A mérkőzés nem volt magasnivóju. A Szeged csapata némi fölényben volt és kis szerencsével megnyerhette volna a mérkőzést, A helyi együttesben T 7erner és Somogyi játszott jól, mig a csatársor széteső játékot produkált. A budaiak nem ambicionálták a játékot, csapatukban csak a két hatvéd dolgozott kiválóan, mig a csatársor Polgár nélkül szintén gyönge volt. Szegedi támadásokkal kezdődött a mérkőzés, eredménytelen sarokrúgások után több mint félórás változatos mezőnyjáték alakult ki, maid 3 perccel a félidő vége előtt a budai jobbszárny támadása után Rosk beadásából Tőrös mogszerezte a vezetést 1:0. Szünet után a Szeged felforgatta csapatát. A 14.p-ben Fekete a büntető területen belül elgáncsolta Lukácsot, a biró 11-est it*lt amelyből a labdát azonban Harmat kapu/ának lőtt 3 A szegediek lassan'kimondott fölénybe kerültek. A 36.p-ben Korányit faultolták, a meditált szabadrúgásból kavarodás keletkezett a budaiak kapuja előtt. Az cpvik budai játikos kézzel ütötte lc a labdát, k biró ll-os^ itélt, melyből Harmat megszerezte a kic.<ryenlitást 1:1. A mérkőzés hátralévő részében izgalmas küzdelem indult meg a győztes gólért. A szegediek többet támadtak, de az eredmény nem változott. E/Sz