Sportkiadás, 1932

1932-11-23

§- Az MTK hamburgi vendégének tiszteletére nagy munkát végzett, hogy a magyar származású, német Európabajnok minél fényesebb keretben mutatkoz hasson be* Keresztes L a jos világbajnoké Papp László dr. , Kárpáti Káíoly* M a tura Mihály és Tasiiády József Európabajnok* valamint a földeák ellenfelekónt kije­lölt Péterfi* a tavalyi Európtibajnokság második helyezettje tényleg olyan e­gyüttea, mely igy magyar birkozószönyegen rágen nem vonult fel. A szabndstilu­su és görögrómai birkózások váltezatossága mellett a határozottan uj irányt jelentő versenyt még sz.nesebhé teszi az MTK francia mintára bevezetett erö­versenye, mely a 4 legerősebb magyar nehézatlétát, Papp dr-t# Goráit, Kunt és Ösingeít szólitja starthoz* akik ezúttal pár percig tartó küzdelemben dön­tik el a jelenlegi erörangsort* /E/E* — . — §§ Az olimpiám nagy sikert aratott magyar tornászok november 2?**én, vasárnap, aéelőtt tornászbemutatót rendeznek Pesterzsébeten, ahol a város vezetősége nagy ünnepséggel készül fogadtatásukra»/V/V/ ,§§ A MOSZ pénteken este tanácsülést tartott ifj. vitéz Horthy Miklós elnöklésével, amelyen köszönetet szavaztak Debrecen város vezetőségének, elsősorban Vásáry István dor. polgármesternek a debreceni fedett uszoda megépítéséért. A tanácsülés eztuán az 1933 évi vizépóló-bainokság brosztását állapította meg és Boross Ödön indítványára, elhatározta, hogy az 1933 évben az I.A, osztályban szereplő 9 egyesületből a bajnoki mérkőzések lezártával kettő esik ki az I.B.osztályba, ahonnan viszont ugy egyesülőt kerül az I.A osztályban 1934-ben ismét 2 egyesület esik ki az l.A-ból és 1 jut fel, míg 1935-ben egy esik ki és egy jut fel.Ez alapon 1935-ben az I.A-osztályban játszó egyesületek száma hét lesz. tanácsülés végül• elhatározta, hogy á IIUSZ jövő évi rendes közgyűlését 1933 február hó 5-én, délelőtt 10 órakor tartja meg./V/V/ §§ L KMAC sportbizottságának szerda esti rendkívüli üléslín>^5g4§S , kozott. ....•Hartmann László kérelmére ,az 1932 évi magyar versenykocsi-bajnokság eredményével. A sportbizottság pontról-pontra átviszgálta a bajnoksági szabály­zatot és. egyhangúlag megállapította, ho y a szabályuatban lefektetett féltetéseiknek Hartniann László nem tett eleget és így bajnoknak nem volt nyilvánítható. Megállapította a sportbizottság, hogy Hartmnnn László a műszaki átvételnél egyik kocsival sem jelent meg és igy a kocsik az egyes baj­noki futamokon a bajnokság elnyerése szempontjából nem voltak figyelembe vehetők* A sportbizottság továbbá megállapította, hogy a verseny kocsikra vonatkozó bajnoksági szabályz-atban tiz pont mint maximális pontszám van előírva öt versenyre. Miután a kiirt öt verseny közül keUő verseny nem lett mo"rendezve természetszerűleg három versenynél nem tiz, hanem csak hat pont az a haoar, melyen belül a TC^rsenykecsibajnokság megítélhető. Hartmann László a versenykocsi bajnokságra, két kocsival nevezett be; az egyik kocsival a 2.3 literes Bugáttíval 11 pontot, az 1.5 literessel pedig 8 pontot szerzett, tehát még ha az egyébb feltételeknek megfelelt volna is , ez oknál fogva sem let<, volna a versunykovsi-bainokság Hartmann Laszlo részér^ megítélhető./M/V/

Next

/
Thumbnails
Contents