Sportkiadás, 1932

1932-11-12

§s: Berlin, nov, 12* -A német olimpiai bizottság pénteken délután tartotta első előkészítő ülését az 1936. évi berlini olimpiai játé­kokkal kapcsolatban, A birodalmi tésnevelési tanács, Németország legfőbb sport fóruma erre az ülésre meghívta a számitásba jövü.csszes sportszövetsége­ket, valamint mindazokat a hatóságokat, melyeknek az_olimpiai játékok lebo nyolitásánál . fontos szerep jutna, A német kormány és több hatóság kép viseltette magát, Dr• Lewa.ld üdvözlő szavai után, melyeknek tárgyát főkép a németek olimpiai szereplése képezte, Domecus volt .miniszter és von H a lt. méltatta.: a németek'teljesítményét a légutóbbi losangelesi olimpiai játékő kon nemcsak a szorosan vett sport szempontból, hanem erkölcsi tekintetben is. A felszólalásokból kitűnt, hogy a jól előkészített losangelsi olimpia 400.000 idegent csábított Los Angelesbe és ezzel kapcsolatban dr. Sahm ber 1-ini főpolgármester maga részéről megígérte, hogy a látogatás előmozdítás^ céljából mindent megtesz® M a jd az olimpia pénzügyi előkészítésével foglal­koztak. Az Amerikából beérkezett jelentés szerint az ottani sportszövetségek' már 1933* január elsejétől kezdve minden sporteseménynél a rendes belépődí­jon felül 2/á-kos pótlékot szednek, mely teljes egészében az olimpiai kikül detés célját szolgálja. Ezt a példát más államok is követik, jennek h-tása alatt elhatározták, hogy .* az olimpiai pótlékot Németországban is Hie vezetik, mely ;böl befolyó összeg az egyes szövetségek olimpiai elökészüle' téra szóigál. Az olimpiai játékok előkészítése céljából külön szervező bi­zottság felállítását határozták el. Az olimpiai játékok lebonyolítására a kibővített grunewaldi stadion, a grünaui regatta, egy megfelelő helyen elhelyezett vitorlásrepülöpálya szolgál, mig a téli olimpiai játékok szinhe lyére vonatkozólag még nem történt döntés. Ebből a célból egy bizottságot állították fel, mely a számbagövö 3 helyet CA, tél folyamán megvizsgálja és tapasztalatairól 1933. tavaszán az olimpiai bizottságnak beszámol. A hosszú napirend letárgyalása után az ülés véget ért. /E/E. §- , A Magyar Uszó Szövetség elnöksége nevembe* 15.-én,.kedden délután l/2 í érakor az Unió kávéház külön termében teára vendégül látja s sajtó képviselőit, n Sajtó értekezleten a jövő évi munkaterv et ismertetik. /E/E.

Next

/
Thumbnails
Contents