Sportkiadás, 1930

1930-01-06

Az PTC junior kardversenyét ma este fejezték be a Fodor-féle vi*ötemjben. A nagyszerűen rendezett szén és értékes tiszteletdijakkal dijázott verseny lebonyolítása a rendező egyesületet nem kis feladat elé állítot­ta," " • Sddig még nem látott nagy számban indultak a vivők. Száztízen jelentkeztek a startnál, akiket húsz selejtező csoportba osztottak. Minden csoportbői ketten jutottak tovább. A necvven állva­maradó vivótnyoic ötös elődöntőbe sorozták, iíinden csoport­ból ismét ketten jutottá: tovább. Az így; megmaradó tizenhat vívót a középdöntőben két ötös és egy hatos csop'cr toa osztották. Az ötös csopor­tokból három-három, míg a hatosból négyen jutottak a döntőbe. A döntő negyvenöt asszó ja t a legnagyobb rendben vívták le, a vívók között a fegyelmezetlenségnek és a zstln ítéletei ellen való protestálásnak legkisebb jelét sem láttuk. A döntőbe jutott vívók között ... már rég nem látott küzdelem fejlődött ki, melyet legjobbam az jelláemea, hogy az első három helyre hat-hat győzelemmel, a következő három hely­re öt-öt győzelemmel és az utolsó négy helyre három»három győzelemmel jutottak. A hármas holtverseny és egyben a verseny győztese Klein luklós/Iiungária Vívó Club/ teljesen megérdemelten nyerte a nehéz ver­senyt. A-kitünő Santelli-tanítvánnyal meg ez évben több komoly verseny dentőjében fogunk találkozni. *' A verseny végeredménye: . . , 6 * /Folytatása kövétkezi ./

Next

/
Thumbnails
Contents