Sportkiadás, 1928

1928-10-28

TT eimar: A német labdarugó.szövetség ez évi szövetségi ülése különös fon tossággal bir, mivel a tárgysorozat . első pontjaként a Magyarország, Ausztr és Csehország profésszionista labdarugó csapatai ellen kimondott bojkott sze­repelt. Ez úgynevezett hannoveri határozmány ellen ezúttal Délnémetország, 3erlin és Dél-Kelet-Németország labdarugó szövetsége szállottak síkra. E há­rom szövetség kifejezte azon óhaját, hogy a fentemlitett középeuropai államok professzionista labdarugó szövetségeivel a sportbéli érintkezés fonala újra íelvétessék, mivel a saj^t csapataik és fenti állemiokproficsapatai közötti sportbéli .érintkezésben semmi veszélyt nem látnak. A javaslat ellen üyugat T Közép-és Lszafc-Nérae törsz ág. valamint a balti tartományok-labdarugó szövetsé­ge foglaltak állást. Az ülés lefolyása igen viharos volt. Az^ellentétok ebe­sen robbantak ki, de a szavazásnál a javaslatot ellenzők számbeli túlsúlyuk­nál -fo-gva, 48 szavazattal 42 ellenében a bojkott fontartása mellett döntőt­tek. Egy órai szünet után egy közvetitő inditványt vetettek fel^ emely­ben az egyes szövetségeknek jogukban állana oly mérkőzéseket, mely mérkőzé­sek kizárólag t^ncélokat, reprezentatív— avagy tiszta sportérdekekc t szolgálnának, eSetről-esetre lekötni. Ismét viharos tárgyalás során e köz­vetitő inditványt is elvetették. A tárgyalások során a boikott • megszünteté­sét ellenző négy labdarugó szövetség kifejezetten kijelentette, hogy állás­pontján változtatni nem óhajt és semminemű kompromisszumba be nem mehet. Végül a hannoveri határozmányt oda módositották, hogy a fentemiitett államok professzionista labdarugó játékosai az angol profijátékosokkal egyenlő -. ­kategóriába soroltassalak. Végül az elnöki tisztújítás során Linnemannt újból elnökké válasz­tották , alelnökök pedig a hannoveri Schmidt és Cchricker lett*kj. í- f e |^ e ^ ult e gy szövetségközi parlament terve is, melyet külön bizott­sag ele utaitaK. rr.. . „. ^ weimari labdarugó mérkőzés során a német reprezentatív csapat fcozep-Nemetorszag válogatottjai ellen 6:1 arányban győzött. * 4. ^ • ? a ? s ^i 42.200 kilométeres távon ma futották le Slovákia maratoni íutobajnokságát. % versenyen 45-en indultak. Pompás finisben a magyar Ga­lambos vitte el a palmat 2 óra 55 p. 45 mp- .es idővel. 2. A prágai -yasdiny 2 ora 58 p. 50 mp. alatt. 3. Zyka 72parta/ 3:02:57, 4/Zelenka 3.03.50 5. ;:alla 3:05:49 6. az osztrák idadevik 3:09:47. Györffy és argna 14. illetve 15. helyen végeztek. Hempel és Kroff feladta. n -i oA KIS0K o US ?, (5v ?rsenyének eredményei: 100 m. mell: 1.Gábory Toldy r ?nn u'X mp * íölcsey reálg. 1:27.8, 3. Gerő Toldy reál • T.?§ 5' Q at S S ^ A T S: 1 X 1 ^ r í? Ilfí y,egri cisz terc. 1:18:2, 2. Bicskey egri él3 ' 1.18.7, 3. Habe-koszt Toldy-reál 1:27 mp.-lOO m.gyorsuszás: 1. fannie A.sze­gedi kegyesr. 1:04.6 mp. 2. Mészöly Mátyás reálg.í:06.4, 3. Brenner szegedi realg. 1:07 mp.- 3 X 100. m.^gyors uszóstaféta: 1. egri cisztercita gimn< lófHul'B^elfi !H71:5fL|i:LoS-l?ö %^ reál 3:51 " 7?ZÍ " I III. ker.-7-sas/W 7:2 /i:í/ UTE-0TE 3:1/0:1/

Next

/
Thumbnails
Contents