Evangélikus líceum, gimnázium, Sopron, 1942

I. Az iskola szervezete és múltja. I. Az intézet kormányzása és felügyelete. A soproni evangélikus líceumon (gimnáziumon) a felügyeletet mint fenntartó hatóság a dunántúli evangélikus egyházkerület gya­korolja, mégpedig elnöksége: D. Kapi Béla püspök és dr. Mesterházy Ernő egyházker. felügyelő, továbbá az egyházkerületi iskolai nagy- és kisbizottság és az iskolai felügyelő útján. Iskolai felügyelő Németh Sámuel tanügyi főtanácsos, ny. líc. igazgató. II. Az intézet múltja.*) 1557-ben a Sopronban már teljesen megerősödött reformáció ha­tása alatt a polgárság, élén Hummel Kristóf polgármesterrel és a vá­rosi tanáccsal, az addigi kis városi iskola rozzant épületét lerombolva, annak helyén — hozzávéve a polgármester kertjét is — a ,, Pflaster “-on egy nagyobbszerű, négy osztályt és minden osztályban két-két év­folyamot magában foglaló iskolát emelt, melyben az alsó osztályban az elemi ismeretekre, a felsőbbekben a latin és görög nyelvre, filozó­fiára, sőt a leendő teológusokat a héber nyelvre is tanították a job­bára külföldről behívott, vagy külföldet járt tanítók. így jött létre az első evangélikus gimnázium Sopronban. Fenntartója a városi ta­nács, illetőleg maga a város volt. Jó hírnevére mutat, hogy messze vidékről, sőt Bécsből is akadtak tanítványai. Első rektora Nusser Bol­dizsár (1557—61), kiválóbb tanárai Hartmann Ferenc és Zeitvogel Gáspár voltak. Szépen megindult fejlődését azonban megakasztotta a Rudolf uralkodása alatt kezdődő ellenreformáció, mely itt, a nyugati határon éreztette legkorábban erejét. Draskovich győri püspök, kan­cellár vádjára, mivel a városi tanács nem fogadta el a Gergely-féle naptárt s nem jelent meg a szombathelyi zsinaton, 1584-ben az egész tanácsot Bécsbe idézték, fogságba vetették s csak azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy papjaikat s tanítóikat elbocsátják. így 22 esztendeig üresen állott az iskola épülete, s a soproni fiúk a szom­szédos Sopronkeresztúrra vagy Csepregre jártak tanulni. Csak a bécsi béke után, 1606-ban nyílhatott meg újra az intézet két osztállyal és két tanítóval. De 1633-ban már hatosztályú és oly szépen virágzik, hogy újra felkeresik vidéki fiúk is, és igen sokan látogatják az Ausztriában, Stájerországban folytatott vallásüldözések miatt elbúj- dosott és itt letelepedett osztrák főnemesek gyermekei közül is. E mellett a német-latin gimnázium mellett már a bécsi béke, 1606. ) Payr Sándor: „Negyedszázados főiskola Sopronban“ című műve nyomán.

Next

/
Thumbnails
Contents