Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1940

8

gyarapítsák a múzeumok összehalmozott raktárát, vagy a könyvtárak köteteit. Néhány műkedvelő érdeklődő mosolyderítő kíváncsisága sem lehet e tekintetben kielégítő.

Az összegyűjtött nép- és tájismereti anyagnak a nemzet közkincsévé kell válnia, hogy frissítő, termékenyítő, nevelő hatása jótékonyan megnyilvánuljon a nemzeti társadalom legszélesebb rétegeiben is.

Gondoskodni kell tehát arról, hogy népünk megőrzött hagyomány- kincsei, akár tárgyi, akár szellemi vonatkozásúak, könnyen és olcsón hozzáférhetők legyenek, hogy népművészetünk szép és hasznos, mai életünkben is célszerűen felhasználható darabjai, népviseletünk és népi szerszámaink necsak a néprajzi múzeumban legyenek láthatók, hanem az ország legkülönbözőbb vidékein felállított és berendezett népi házakban is, hogy a néprajztudomány tárgykörébe tartozó fontosabb könyvek a falusi tanítók asztaláról se hiányozzanak.

De el kell érnünk azt is, hogy a hozzáférhető és életünket jobbá, szebbé, könnyebbé, célszerűbbé és magyarabbá tevő hagyománykincset valóban fel is használjuk, hogy attól nemzeti társadalmunk egyetlen rétege se idegenkedjék vagy azt éppenséggel ne szégyelje.

Jól tudjuk, hogy e tekintetben mennyire meg kell változnunk, mennyire át kell alakítanunk felfogásunkat, gondolkodásmódunkat. Itt fonódnak össze ismét a népkutatás és a nemzetnevelés szálai.

V. Fennebb utaltunk arra, hogy napjainkban a nemzeti eszme uralkodik minden téren. A legutóbbi események éppenséggel azt bizonyítják, hogy a népi jelleg megőrzése és hangsúlyozása minden téren érvényesülő erőt és hatalmat rejt magában. Ha tehát azt akarjuk, hogy a világ mostani vajúdásából megerősödve, megújulva kerüljünk ki, ezt csak úgy remélhetjük, ha megismerjük, magunkévá tesszük és felhasználjuk mindazt, amit magyar népünk és magyar földünk évszázadokon át kitermelt magából.

Gondoljunk csak arra, hogvha a múlt századi Tísza-szabályozóink ismerték volna a magyar tájat és a magyar éghajlatot, akkor ma nem kellene milliókat áldoznunk az árvízkárosultak megsegítésére s nem kellene óriási összegekkel vízgyűjtő medencéket létesítenünk. Ha vezető rétegeink ismerték volna a magyar népet, akkor nem fenyegetne az Ormányság és a többi magyar táj pusztulása s nem indulna meg a föld kapzsi idegenek felé.

Ha másfelől parasztságunk tudatában lett volna otthona és apáitól örökölt munkája értékének, nem kacsingatna sóvár szemmel a városi gyárkémények felé s nem lenne gyökértelenné válva a nagyváros kőfalrengetegének martaléka.

De hogy kedvezőbb példára hivatkozzam, ott van előttünk a finn testvérnemzet, amely egészen rövid, önálló nemzeti élete alatt is olyan erőre tett szert, hogy egy nálánál sokkalta nagyobb hatalommal szemben is hősiesen megállta a helyét. Életerejét pedig semmi másból nem merítette, mint ősi hagyományainak kiapadhatatlan gazdagságú forrásából.

Büszke örömmel hivatkozhatunk hazai talajból sarjadt, követendő példára is. A Bartók—Kodály gyűjtéssel és feldolgozással megújho- dott magyar zene legszebb bizonyságtétele nemcsak nemzeti hagyó-