Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1940

34 A Gyorsíró Kör keretében tanítottuk a gépírást is. 11 növendék tanulta heti 2 órában. A tanfolyamot Újhelyi László VIII. o. tanuló vezette. d) Cserkészet. Csapatunk, a 67. sz. Deákkúti cserkészcsapat, tavasszal még a Mátrába tervezett állótábort, az előkészületek is megtörténtek, de a parancsnok katonai szolgálatra való bevonulása, valamint a helyzet bizonytalansága miatt lemondtunk a messzebb! táborról. A parancsnokságot Leítner József volt parancsnok vette át, s mivel a Kőszeg tájékára tervezett tábor szintén nem valósulhatott meg, a közeibe, Fertőrákos mellé, a Püspökkertbe vonultunk tábo­rozni június 28-tól július 2-ig. A szép kert hatalmas platánfáinak árnyéka alatt felvert táborban mégis sikerült, ha csak néhány napra is, cserkészéletet élnünk. A táborverés gyakorlása (éjjeli riadó kap­csán is), oktatólagcs akadályverseny és a fertőtavi víziéletbe való belekóstolás tette változatossá és emlékezetessé tábori napjainkat, valamint kirándulásunk a rákosi kőfejtőhöz és a Mithras-barlanghoz. A csapat őszi munkája, amelybe az újra leszerelt parancsnok is belekapcsolódott, az előző évekhez képest megcsappant, 38 főnyi lét­számmal 4 őrsben indult meg. November 27-én egésznapos kirándu­láson főzőversenyt rendeztünk az egész csapat számára. December 20-án karácsonyi ünnepünkön avattuk fel újoncainkat, miután régi szokásunk szerint karácsonyi gyűjtésűnk eredményét elvittük sze­gény családok asztalára. Ezidén, sajnos, csak három családnak jut­tathattunk szeretetadományt. Tavaszi csapatmunkánkat részben a huzamos rossz idő, részben cserkészeink fontos nemzetvédelmi elfog­laltsága akadályozta. Városunk légoltalmi készültségében csapatunk valamennyi megfelelőkorú tagja résztvett, s a fiúk kifogástalan szol­gálatáért elismerést érdemeltünk ki a Légoltalmi Parancsnokság ré­széről is. 8 cserkészünk résztvett őrsvezetői tanfolyamon, közülük 5-en elvégezték a szombathelyi III. kerületi őrsvezetői tábort is, ahol két cserkészünk a kiképző keretben teljesített szolgálatot. A június­ban tartandó 20. Központi Őrsvezetői Táboron egy cserkészünk vesz részt. A Magyar Cserkész Szövetség 1940. december 15-én tartott köz­gyűlésén a parancsnokság felterjesztésére csapatunk tb. parancs­nokává választotta Leitner Józsefet, csapatunk alapító parancsnokát, aki a kezdet nehéz úttörő munkáját végezve 14 éven át vezette cser­készetünket. Nyári táborozásra, ha az utazási és élelmezési nehézségek miatt kényszerű szerényebb keretek közt is, de cserkészlélekkel akarunk megoldást találni. e) Sportkör. Sportkörünk Téby Mihály tanár elnök vezetésével ez évben is kedvvel és lendülettel dolgozott. Ősszel és tavasszal az intézeti sportpályán folyt az atlétika. Mint már évek óta, ez évben is súlyatlétáink értek el legjobb eredményeket. Kiemelkedett közülük mind jó eredményével, mind szorgalmával Bókkon Lajos VIII. o. t. E helyen való kiemelése meleg búcsú akar lenni a 4 évi komoly mun­kát végzett atlétától. A tornászok közül Ferenchalmy Zoltán és Szov- ják Mátyás VIII. o. tanulók érdemlik meg főként az elismerést példát v

Next

/
Thumbnails
Contents