Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1937

59 és érdeklődéssel jártak. A Kör ez évben is megrendezte szokásos évvégi hangversenyét s azonkívül egy díszhangversenyt rendezett a Kör volt tagjainak közreműködésével. A Kör tisztviselői ez évben a következő tanulók voltak: Főjegyző: Thirríng Zoltán VIII, o. t., pénztáros: Gruber Ernő VIII. o. t., fő- könyvtáros: Graeser Kurt Vili, o. tanuló. A Kör tagjai négy gyűlést tartottak s ezeken oly kiváló teljesít­ményekkel szerepeltek, hogy lelkes munkájukat a Kör a legjobb, a „dicséretes" fokkal jutalmazta. Kitűntek a gyűléseken és a hangver­senyeken Graeser Kurt, Gruber Ernő, Kőrös László és Thirring Zoltán VIII. o. tanulók, Bruckner Lotár és Ruhrnann Jenő V. o., Fodor Ott- már, Filo Frigyes (fuvola), Buchaas György (trombita) IV. o., Bakó János, Varga Gábor III. o. és Schottner Gottfried II. o. tanulók. A fúvósok tavaly megkezdett tanítása ez évben is folytatódott s ez idén is többen jelentkeztek tanulásra. Örömmel állapítjuk meg, hogy egyes tanulók már szépen haladnak, s a fuvola, klarinét és trom­bita szerepeltetése a zenekarban csak növelni fogja azon célunk el­érését, hogy még több olyan mai magyar zeneszerzőnk műveit is meg­szólaltassuk, amely művek ezeknek a hangszereknek domináló szere­pet juttatnak. Körünk hangszerállománya ismét egy klarinéttal és trombitával, valamint egy brácsával gyarapodott, a régi zongorát pedig 400 P-ős költséggel rendbehozattuk és hat új állványt készíttettünk. Ajándékba Marusák Pál főigazgató úr 1 db. faragott kettős állványt küldött Kö­rünknek, Hajtó Nándor Gy. S. E. V. felügyelő úr pedig hegedű-zon- gorakottákat ajándékozott könyvtárunknak. Hálás köszönettel nyug­tázzuk ajándékaikat. A Kör folyó évi működését június 8-án hangversennyel fejezte be. Ennek műsora a következő volt: 1, Praetorius: Jó atyánk...; Gumpelzhaímer: Jer, dicsőítsük . . . Kánon, énekelte az ífj. énekkar. 2. Händel: Andante és MozartiMenüett. Négyféle hegedűn játszották: Fodor Ottmár IV. o., Gőcze Zoltán II. o. (I. hegedű), Zeberer Nándor III. o., Schottner Gottfried II. o. (II. hegedű), Buchaas György IV. o., Bakó János III. o. (III. hegedű), Galgóczi Zoltán és Varga Gábor III, o. (IV. hegedű) tanulók. 3. Bartók: Két népdal. Zongorán ját­szotta: Sólya Mihály I. o. t. 4. Bloch: I. magyar fantázia. Hegedűn játszotta: Schottner Gottfried. 5. Poldiní: Virágok és Bartók: Szól a duda. Zongorán játszotta: Leitner Endre III. o. t. 6, Kuhlau: An­dante. Fuvolán játszotta: Fílo Frigyes IV. o, t. 7. Schubert: Andante és Scherzo. (II. tétel az Esz-dúr vonósnégyesből). Játszották: Gruber Ernő VIII. o., Ruhrnann Jenő V. o. (I. hegedű), Kőrös László VIII. o., Fodor Ottmár IV. o, (II. hegedű), Fogarasí József VIII. o., Varga Károly VII. o. (brácsa) és Thirring Zoltán VIII. o. (gordonka) tanulók. 8. Seítz: G-dur tanulókoncert. III. tétel. Hegedűn játszotta: Fodor Ottmár, 9, Schubert: Scherzo, Zongorán játszotta: Soós Gábor HL o. t. Egyszólamú katonadalok. Énekelte az ifj. énekkar. 11. Bach J. S.: D-moll kettős hegedűverseny. Előadta: Gruber Ernő és Kőrös László. 12. Bach J. S.: E-moll toccata és fuga. Zongorán előadta: Graeser Kurt VIII. o. t. 13. Granados: Spanyol tánc és Popper: Con-

Next

/
Thumbnails
Contents