Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1937

9 hez hátterül a nemzeti fejlődést rajzolta meg, hogy így a maga igazi jelentőségében tűnjék ki az első magyar nyelvművelő és irodalmi tár­saság értéke. Thirring Zoltán Vili. o. tanuló Popper D. Magyar rapszódiáját adta elő gordonkán, zongorán kísérte Graeser Kurt VIII. o. tanuló. A Társaság 50 évvei ezelőtti életébe vezetett vissza D. Kovács Sándor püspök, öregdiák emlékezése. Az ősz püspök akkor teológiai hallgató volt s megírta a. Társaság 100 éves történetét, most pedig a személyes élmény közvetlenségével állított emléket a Társaságból ki­került nagyoknak s az idő távlatából leszűrt tapasztalatokkal mél­tatta a Társaság nevelő értékét és áldásos hatását. Az utolsó 50 év főbb eseményeiről s a jelen törekvéseiről Major Jenő VIII. o. tanuló, jelenlegi főjegyző számolt be. Az irodalmi és tudományos testületek, egyesületek, egyházi szer­vek és iskolák üdvözléseit tolmácsolták ezután a kiküldött képviselők. Az Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Kara nevében: Dr. Deák János dékán, a Petőfi Társaság és Luther Társaság nevében: D. Kovács Sándor püspök, a soproni ev. gyülekezet nevében: Prickler János, a soproni ev. tanítóképző-intézet nevében: Rozsondai Károly igazgató, az Országos Középiskolai Tanáregyesület nevében: Leitner József líc. tanár, az Országos Ev. Tanáregyesület nevében: Dr. Remport Elek, a Teológiai Hallgatók Ifjúsági Köre nevében: Káldy Zoltán teol. hall­gató, a Pápai Ref. Főiskola Ifjúsági Képzőtársasága részéről Hegyi Imre VII. oszt. tanuló hatásos szavalattal tolmácsolta a Képzőtársa­ság üdvözletét. Levélben vagy táviratban küldték üdvözletüket a következők: D. báró Radvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő, dr. Traeger Ernő miniszteri osztályfőnök, dr. Gombocz Endre egye­temi tanár, dr. Thirring Gusztáv, a székesfővárosi statisztikai hivatal ny. igazgatója, Zimmer Ferenc, a Magyar Távirati Iroda igazgatója, Marusák Pál ny. főigazgató, a Magyar Társaság egykori elnöke, dr. Csukássy Lóránt gazdasági főtanácsos, ügyvéd, D. Prőhle Henrik po­zsonyi lelkész, Hajas Béla ny. ev. gimn. igazgató, Hamvas József ny. tanár, dr. Frank Kálmán pécsi orvos, dr. Győrffy Béla felpéci lelkész, Sárkány Ferenc ny. vasúti főfelügyelő, a bonyhádi ev. gimn. tanári kara, a pápai ref. főiskola Képzőtársasága. Az üdvözléseket dr. Benkő László lie. tanár, a Magyar Társaság elnöke köszönte meg. A lélekemelő ünnepély a Himnusz eléneklésé- vel ért véget. Délben a díszközgyűlés résztvevői közebédre jöttek össze a Pannóniában. A 150 éves évforduló derűs befejezése elmaradt. A közebéd 150 terítéke egyharmadára apadt. De azok, akik ott voltak az ünnepségen, érezték azt a kisugárzó erőt, mely 150 évnek annyi viszontagságán keresztül is megtartotta a Magyar Társaságot. A Magyar Társaság éltető eleme pedig minden időben az a nemzeti szellem volt, amely ezer évnek annyi viszontagsága között is megtartotta a magyarságot. A Nemes Magyar Társaság hittel és bizalommal lép át a 150 év küszöbén a magyar nemzet új évezredei felé. Dr. B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents