Evangélikus egyházkerületi líceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1937

III. A 150 éves Líceumi Magyar Társaság.

Ünnepnapra virradt Sopron. A zászlódíszbe öltözött utcákon ünneplőruhás, komoly férfiak nézegették az ismerős háztájakat, diákéveiknek az idő távlatában megszépült mindmegannyi kedves emlékét Valamennyien a Líceum öregdiákjai, akik az ország minden részéből sereglettek ide az Alma Mater hívó szavára, hogy együtt ünnepelhessenek fiaikkal, utódaikkal. A Kaszinó nagytermét a Magyar Társaság évfordulójára zsúfolásig megtöltötte az ünneplő sereg, melyben nemcsak Sopron városának és vármegyének színe-java, egyházi és világi méltóságok voltak jelen, hanem képviseltette, magát minden számottevő tudományos és irodalmi testület is. A fényes ünnepséget 150 terítékes közebéd zárta be. Hogy pedig az ifjúság se maradjon ki az ünneplésből, estére rögtönzött táncmulatságot rendeztek, mely látogatottságban és hangulatban felülmúlt akárhány, hetekig gondosan előkészített bált.

így folyt le az egykori krónikások szerint a Magyar Társaság 100 éves fennállásának ünnepe.

Azóta 50 év pergett le az idő homokóráján. Eltűnt a békevilág nyugodt gondtalansága. Egy nagy világégés söpört végig földrészünkön, országok keletkeztek és tűntek el, s az egyre sötétedő felhők napról-napra erősebben tomboló vihart zúdítanak ismét Európára. A népeknek és nemzeteknek ebben a háborgó tengerében parányi kis sziget lett hazánk, rajta a határváros, Sopron, csak tenyérnyi folt.

A Magyar Társaság, mely 150 évvel ezelőtt nemcsak az első iskolai önképzőkör volt, hanem sokáig egyetlen őre és ápolója a magyar nyelvnek és kultúrának e nyugati végvárban, beszorult az iskolafalak közé; a 150 éves Magyar Társaság krónikása méltán irigyelhetné 50 évvel előbb működött sorstársát.

És mégis ... Van valami, ami a bizonytalan és nehéz, megpróbáltatással teli jelenben is jóleső, boldog, felemelő érzéssel tölt el, ami a sötét felhők mögött is megláttatja a jövőbenézőkkel a derűthozó fényes napsugárt s amit 50 évnek annyi viszontagsága sem tudott megváltoztatni.

Mikor a Társaság szétküldte 150 éves fennállásának ünnepélyére szóló meghívóit, a licista öregdiákok éppen olyan örömmel, éppen annyi készséggel és meleg szeretettel özönlöttek az Alma Mater falai közé, mintha a béke boldog napjai ragyognának felettünk. Lehetetlen volt meghatottság nélkül nézni azokat a komoly, meglett embereket, akik áhítatos arccal, könnyes szemekkel léptek be az „Aedes