Evangélikus egyházkerületi liceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1938
86 az a baj, hogy a gyermek nem érti meg a szülőt, hanem hogy a szülő nem érti meg a gyermeket. Bármily kötelességtudó és lelkiismeretes legyen is az apa, de a gyermekhez való viszonya ezzel az eljárással csak romlik. S mindez azért, mert a modern kenyérkereset módja szétzülleszti a családi közösséget. Voltak növendékeink, akiket hajtani kelleti a szülőkkel való levelezésre és akik egyetlen iskolai szünet előtt sem vágyódtak haza. Boldogok voltak, ha a szünet után betehet- ték maguk mögött a szülői ház ajtaját. Ezeknek nem jelentett az otthon lelki-testi pihenői, mentsvárat, békés és boldog családi fészket. Komoran, vagy keserű gúnnyal hallgatták, ha a többi az édes otthonról beszélt. Egészen más volt az otthonról való fogalmuk, mint társaiknak. Az elvált szülők gyermekeit majdnem kizárólag ebben a kategóriában láttuk. Az ilyen gyermekek hol az apához mentek látogatóba a szünetben, hol az anyához. A szülők pedig versengtek a gyermek kegyeiért s mindig az a szülő kerekedett a másik fölé, akihez a gyermek *jobb|a|n vonzódott, illetve aki jobban tudta a gyermeket vonzani. Ezeknek a növendékeknek a szülői otthon csak frázis, üres szó volt. Volt olyan növendékünk is, aki a szülői otthont a szállodával azonosította, ahol a gyermek kénye-kedve szerint élt hét, maga szabhatta meg magának ja napirendjét és nem kellett másokhoz alkalmazkodnia. S ha az ilyen gyermekek szülői otthona a nagy város valamely bérkaszárnyája, akkor ez á körülmény még külön is hozzájárul ahhoz, hogy nekik a «Haza» ne legyen egyéb üres szónál. Nagyvárosi elvált szülők gyermekeinél sokszor ütközött ki az a szomorú felfogás: «Ubi bene, ibi patria».
