Evangélikus egyházkerületi liceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1936
26 lenleg mini a Gyakorló Gyorsírók Társaságának elnöke fejt ki vezető szerepet és munkásságot. Megnyitó beszédében Téglás Géza dr. megemlékezett Ra'dnai Béla dr.-ról, akinek a rendszere mint «Egységes gyorsírás» jutott diadalra. Kiemelte Traeger Ernő dr. kormánybiztos szerepéi, akinek működése új korszakot nyit a gyorsírástörténetben. A Soproni Traeger Ernő Gyorsíró-Egyesület, melynek Körünk is tagja, Rádnai-emlékün neilélvt is tartott-, amelyen Kamondy Zoltán dr. Körünk elnöke — méltatta Radnai Béla dr. érdemeit abból az alkalomból, hogy 25 éve jelent meg «Egyszerű Gyorsírás c. könyve s ez a munka volt a mai egységes gyorsírás első megjelenési formája. c) A Soproni Ág. H. E v. Líceumi Ifjúsági Diákszövetség ebben az évben is híven igyekezett eleget tenni evangéliumi nemzetnevelő hivatásának. Munkaelve a szereiéiben munkálkodó hit volt. Ennek az elvnek gyakorlati keresztülvitele mindig ott talált a legerősebb akadályra, ahol az embernek «alá kell szállania, hogy a Krisztus ein el ked hessék». Különösen az ifjúsági szövetségi munkákban, amelyekben a nemzeti, társadalmi és más egyéb érdekek az önképzésre és a tehetségek kiemelésére helyezik a súlyt, nehéz az ember háttérbe szorítása azért, hogy a Krisztus emelkedjék. Ma, amir kor a rekordok és a siker határozzák meg a közösségi munkák irányát és módszereit, nem könnyű feladat előtt áll az olyan közösségi alakulat, mint a mi Diákszövetségünk is, amely sohasem tévesztheti szem elől elvi hivatását. Ezért nem is a siker és az adatszerűén feltüntetett munkaeredményekben látjuk ez évi működésünk értékét, hanem a nyugodt lelkiismeretben, hogy amit emberi erővel Isten segítsége mellett megtehet tünk, azt megtettük. Mint a múltban, úgy az idén is abban jelöltük meg munkaprogrammunkat, hogy egyfelől szembeszálljunk az istentelenség támadásaival, másfelől megvédjük sajátos magyar lutheránus mivolLunkat. Támadó és védelmi eszközül a szövetség a bibliaórákat, az vi. n. belmissziói összejöveteleket, a bizalmas lelkipásztori beszélgetéseket és a nyilvános ünnepi rendezéseket használta fel. 261 tagjával az 1936. évi szeptember hó 15-én tartott alakuló gyűléstől az 1937. évi május hó 22-én megtartott zárógyűlésig, leszámítva a januári ismétlési időszakot, valamint a karácsonyi és húsvéti szünidőket, összesen 32 összejövetele volt, amelyek egyházi énekkel, imádsággal, textusoivasással kezdődtek, énekkel és imádsággal végződlek. Az összejövetelek közül 23 volt ú. n. belmissziói összejövetel, 7 voll gyűlés és 2 volt nyilvános vallásos est. Az összejövetelek témái voltak: «Liberalizmus és kollektivizmus a mai diákság életében , Életünk intim kérdései», «Kommunizmus-világforradalom», «A bolsevizmus