Evangélikus egyházkerületi liceum, gimnázium, Sopron, 1935

14

igyekezetem arra céloz, hogy édes hazánknak előbbrevíte- lében valaha mennél hathatósabban munkálkodhassam».

Egy hónappal később, 1790. március 20-án megszervezi a Magyar Tanuló-Társaságot. Egyetlen feladatot tűz eléje: a lankadatlan munkát. Egyetlen alap- szabálypontot állapít meg számára: «senki be ne vétessék, aki a közönséges megegyezésből elvégzett foglalatoskodásnak buzgó végbevitelére magát le nem kötelezi,» <

1791-ben, 21 éves korában, beutazza Magyarországot s felkeresi a magyar írókat és költőket. Tarsolyában néhány verset visz csupán, de lelkében az egész nemzetnek elegendő tüzet rejteget. Bekopogtat magyar írók portáján s szeretettel fogadja őt a katolikus szerzetesház, a »református paróchia, az előkelő nemesi kúria, a koldusszegénységű zsupfedeles házikó. Meglátogatja Baróti-Szabó Dávidot, Bacsányit, Virág Benedeket, Dugonicsot, Verseghyt, Ráth Mátyást. Tüzet visz és tüzet keres, mert nem lehet elinduló magyar ember számára szentebb elkötelezés, mint amit ő tűzött maga elé, hogy édes hazánk előbbrevitelén a magyar nyelv és literatura emelése által munkálkodjék.

Későbbi irodalmi működése is ezt a célt szolgálja. Költeményeket, vallásos történeteket, értekezéseket, filozófiai munkákat ír. Énekeskönyvet kitevő eg3»házi énekek születnek lantján. Templomi imádságos könyvet ír. Fordít latinból, görögből, franciából, németből, angolból. Gondolatai és érzései költeménnyé válnak, eszméiből és elmélyedéseiből irodalmi művek születnek. De első célja sohasem az alkotás maga, hanem mindig a nemzet. Lázit, tüzet dob az alvó lelkek métyére s nem nyugszik, míg a kezek meg nem nyílnak, emberek oltár mellé nem állnak, s felragyogó lelkűket a nemzet arca felé nem fordítják.

Kis János mellett áll Berzsenyi Dániel. Az egyszerű papiruházatú prédikátor mellett a magyar-dolmányos, sujtásos ruhájú nemesember. Az egyik a mindennapi munka névtelenségébe burkolózó halkszavú hős, a másik szár- úyaló genie, ki minden írónál fejjel magasabb. Már fiatalságában bércoromra kerül. És mégis, az ő lelkében is Kis János célkitűzésének alapgondolata csendül meg.

Azt írja önmagáról: Mikor még tanulni kellett volna, sét: «Az írónak úgy kell magát néznie, mint a nemzet taní- nagy tárgyak ragadták el figyelmemet és én 'azt többé kisebbre függeszteni nem tudtam.» Mik lehettek azok a nagy «tárgyak», melyek már ifjúkorában lekötötték minden energiáját, vágyát és figyelmét? Nem egyéb, mint a nemzet szent ügye s a nemzet életéért való nagy harc. Mikor Kis János 1803-ban felfedezi, akkor lelke már a nemzet sorsában olvadt fel. Magyar vátesz-lelkiismerete sír és zokog ódáiban. Látnoki szemmel nemcsak a romlás okát ismeri fel, hanem a szabadulás útját is. A nemzet felett kimondott halálos ítéletet megfellebbezi magához a nemzethez. Nem idegen