Evangélikus egyházkerületi líceum, reálgimnázium, Sopron, 1934

Meglátogatta még intézetünket Kócza Géza testnevelési felügyelő 1935. május 3-án. 7. Adományok. Az igazgató kezéhez a lefolyt tanévben befolyt a Scheffer Károly alapítvány évi kamatja címén N. N. adományából 100 P. Az 1905-ben érettségizett öregdiákok az 1 35 június 2-iki találkozó alkalmával 35 pengőt adományoztak egy szegénysorsú érettségizett tanuló számára. A Hollós János-emlékalapra Jaluschka Béla, a soproni vízművek igazgatója 15 pengőt adományozott. Kárpáti Sándor ny. tanítóképző intézeti tanár két értékes Feszty-féle képet adományozott intézetünknek. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút üzletigazgatósága a szün­időre hazautazó szegényebb sorsú tanulóinknak nagy hálára kötelező szívességgel ebben az évben is engedélyezett kedvez­ményes vasúti jegy váltására jogosító igazolványt. Az itt felsoroltakon kívül folytak be adományok az egyes ifjúsági egyesületek elnökeihez is. Ezekről az egyesületek el­nökeinek jelentéseiben történik megemlékezés. Az összes nagylelkű adományokért, azért az értékes és buzdító támogatásért, melyben intézetünket és tanuló ifjúsá­gunkat hitrokonaink, az iskola barátai és a nagyközönség ez évben is részesítették, e helyen is őszinte hálás köszönetét mondok. 8. A tanulók segélyezése, jutalmak. A tandíj- és táp­intézeti kedvezményeket a fenntartó testület tekintettel az intézet anyagi helyzetére, lényegesen csökkentette. Éppen ezért a Líceumi Diákszövetség sietett a tanuló ifjúság segítségére az elmúlt tanévben is, s 715 pengőt bocsátott a fenntartó testület rendelkezésére azzal a rendeltetéssel, hogy a tanuló ifjúság tandíj és tápintézeti kedvezményét emelje fel ezzel az összeggel. A fenn­tartó testület maga 3895 P kedvezményt osztott ki, — összesen tehát a mostoha viszonyok ellenére is tanulóink 4610 P tandíj és tápintézeti kedvezményben részesültek. Ebből az összegből 39 tanuló részesült 1330 P tandíj- és 39 tanuló 2565 P táp­intézeti kedvezményben. Négy hadi árva teljes tandíjmenteséget kapott. Az 1935. februári líceumi diákhangverseny jövedelméből 41 tanulót segélyeztünk összesen 450 pengővel. Ösztöndíjat kaptak a következő tanulók: A dr. Mesterházy Ernő alapítványból: 30 P Németh Lajos VIII. o. t.; a* Scheffer Károly alapítványból: 100 P Graf Otto VIII. o. t.; a Fehér Sámuel és neje alapítványból 20 P Major Jenő III. o. t.; a Hollós János emlékalapítványból Grosz Jenő VIII. o. t. 25 P, Szekeres Elemér VI. o. t. 25 P. A Szigethy Dániel-féle ösztön­díjat : 40 pengőt Káldy Zoltán VI. oszt. tanuló kapta. A gróf Teleki-Róth Johanna alapítványból az egyetemes egyházi ösztön­díjosztó bizottság Németh Lajos VIII., Kovács Géza VIII. és

Next

/
Thumbnails
Contents