Evangélikus egyházkerületi líceum, reálgimnázium, Sopron, 1934
16 Kötelező rendkívüli tárgyként tanítottuk az éneket az I. és II. osztályban heti 1 — 1 órában. E tárgy tanítási anyaga volt az I. osztályban : Hangjegyek írása és olvasása. Gyakorlatok a dur skála első 5. majd 8 hangján. Egyszerű népdalok és indulók, néhány könnyebb müdal éneklése egy szólammal (két- szólammal csak a kánonszerűek). Legismertebb egyházi énekek. A II. osztályban: Az I. osztály tananyagának átismétlése után a módosító jelek és a diatonikus hangsálák felépítése, kétszó- lamu gyakorlatok. Egyszólamu indulók és könnyű műdalok, kétszólamu népdalok és kánonok. Egyházi énekek. Oktatás, rendkívüli tárgyak. Volt intézetünknek külön énekkara is, mely karénekek betanulására Amminger Kálmán ev. egyh. karigazgató úr vezetése alatt heti 3 órát fordított, az egyes hangok között megosztva úgy, hogy egy órában a szoprán és alt, egy órában a tenor és basszus gyakorolt s a harmadik órában összpróba volt. Az énekkarban az I—VIII. osztályból összesen 114 tanuló vett részt. A betanult karénekek a következők voltak: Kapi Gyula : „Mint kőszáll a tengerben.“ Erkel Ferenc: „Rákóczi induló." Hoppe Rezső : Népdalok. 1. „Fényes csillag.“ 2. „Csak egy kis lány." 3. „Teli teljes ibolya.“ Kéler-Kárpáti: „Messze innen Rodostóba..." C. Loeve: Horatius. Carmen 20. libri I. F. Fleming : Horatius. Carmen 22. libri I. Weber Károly: „Nézd az erdők dalosát." Az énekkar 114 tanulóból állt. Ugyancsak rendkívüli tárgyként tanítottuk az egészségtant az első félévben a VlII-ik, második félévben a VII-ik osztályban heti 2 órában. A gyorsírást tanulóink a gyorsírói kör keretében tanulják. A gyorsírókor működésének ismertetésénél erről külön megemlékeztünk. A német társalgási tanfolyamot az idén is megtartottuk. Tanfolyamvezetők voltak dr. Bácskay János és Léitner József tanárok. A tanfolyamra 67 tanuló jelentkezett. A tanulókat kezdőkre és haladókra osztottuk s e csoportokon belül is részcsoportokat úgy, hogy a tanulókkal közvetlenül s minél gyakrabban foglalkozhassék a tanfolyam vezető tanár. Kezdő volt 32, haladó 35. Leitner József tanárnak a kezdők számára rendezett társalgási tanfolyamán résztvettek: Arnhold Gyula, Balogh György, Hartmann Károly, Holéczy Dániel, Mesterházy Károly, Preidl Mihály, Seybold Károly, Szabó Gyula, Széki András II. oszt. tanulók. — Fülöp László, Hajas Dezső, Mersich Alfréd, Molnár Sándor, Ragats Béla, Ráth Endre, Rosenheim Sándor, Tóth Gyula, Zimmermann Pál III. oszt. tanulók. Elvégzett tananyag: Der menschliche Körper. Die fünf Sinne. Die Farben. Die Zeit. Die Jahreszeiten. Sonntag und Feiertage. Das Wetter. Die Zahlen. Das ungarische Geld. Turnen und Spiele. eGsundheit und Krankheiten. Esszeug, Werk