Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1931
4 ványai, akikből utóbb jeles szakemberek s a természettudomány avatott művelői lettek. Ő maga a tanárok ama típusához tartozott, amely már kora ifjúságában elkötelezi magát a tudománynak s azután késő öregségéig tanul, műveli magát s állandóan lépést tart a tudomány fejlődésével. A tantermen kívül kedves munkatere, igazi műhelye volt az iskola természetrajzi gyűjteménye, amelyet céltudatos és szakszerű munkájával gyarapítóit, az összegyűjtött gazdag anyagot pedig meghatározni és rendszerbe foglalni igyekezett. De nemcsak könyvekből gyarapította tudását, hanem közvetlen megfigyelésből és tapasztalatból is. Mint lelkes vadász sokat járt a szabad természetben, azonkívül nagyobb utazásokat tett s egyebek közt résztvett 1896 telén a magyar tanárok egyiptomi tanulmányúján is. Tapasztalatairól iskolánk 1895/96. évi értesítőjében magvas tanulmányban számolt be. Tanári érdemeit s vezetésre való rátermettségét az egyházi főhatóság is felismerte, ezért 1904-ben, Gombocz Miklós nyugalomba vonulása után őt emelte az egyházkerület bizalma a líceum igazgatói székébe. Uj állását is a régi munkaszeretettel töltötte be s pontosságával, kötelességteljesítésével bizonyítékát adta a vezetésre való rátermettségének. Éberen őrködött a gondjaira bízott iskola erkölcsi, szellemi és anyagi javain s nemcsak szigorúsággal, hanem megértő szeretettel és türelemmel nevelte az ifjúságot, a tanári testület tagjai közt pedig ápolta a kartársi jó viszonyt. Igazgatói működése idejére esett az állammal kötött szerződés megújítása, mely az államsegély fölemelésével lehetővé tette iskolánk fejlesztését, ugyancsak az ő igazgatósága alatt és közreműködésével szerezte meg az egyházkerület azt a szép, nagy telket, amelyen fel kellett volna épülnie a líceum modern, új épületének. A tervek elkészítésében, az építkezés előmunkálataiban ő is résztvett, abban a boldog reményben, hogy még az ő igazgatósága alatt fog megépülni az ősi iskola uj hajléka. Fájdalom, ez a reménye a háború, majd az azt követő gazdasági nyomorúság miatt máig sem teljesedett be. Harmincegyévi tanári és igazgatói munkától elfáradva vágyott a nyugalom után, amire erősen megviselt idegzete is késztette. 1913-ban, szolgálati idejét kitöltve nyugalomba vonult s azóta csendes visszavonultságban töltötte napjait gyakran „küzdve kórral, bajjal“, tudományos érdeklődését s szellemi rugékonyságát azonban mindvégig megőrizve. A múlt
