Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1931

A SOPRONI LÍCEUM ÜNNEPÉRE.

Irta : HAMVAS JÓZSEF.

Üdvözlöm itt a mulfat és jövőt.

A múltat, mely mienk volt s az időt.

Mely ott szunnyad még, valóságra érvén, Az ifjúság álmodó lelke mélyén.

Köztük és közöltük áll a nagy jelen.

Mely volt, van és lesz, munkál szüntelen. Minden időknek egyformán beszél.

Volt pünkösd napján Úr-lehelte szél. Mártírok ajkán zsoltáros imádság, Középkor éjén hajnali kívánság,

Luther szavában lelkek ébredése,

Hivő szivek Istenhez készülése.

E lélek az, mely itt megadta nékünk,

Sok éve azt, mióta abból élünk.

Akik hirdették, immár nincsenek,

Hogy voltak, mondják csendes sírhelyek. Emlékük áldott, mint a szent edény,

Amely szolgált az Ürnak ünnepén.

Mi is megyünk el, csendes pihenőre.

De itt marad majd eszméinknek őre,

Az életnek most hajtó friss vetése,

Az ifjúság, a sors új számvetése.

Nem állhatunk mi nékik példaképül. Legyünk tanulság, melyen lelkűk épül. Előttünk ? Álltak fényes példaképek,

Kik nagy időkben nagy eszméknek éltek A magyar állam régi, korhadt rendjét Szabad lélekkel új alakba menték.

Mikor ránk támadt ősi ellenségünk S fegyvertelen állt, tétován a népünk,

A lelkűkből hadsereg született S nem veszett el a magyar becsület.

Mi ? Itten álltunk millió magyarral,

Kik megbirkóztak háborús viharral,

Győztes csatáknak vitéz katonái,

Egész világnak hires daliái!

Kezünkön mégis elveszett az ország . . . így nem lehettünk példa, csak tanulság.

Azért, ti ifjak, kik utánunk jöttök,

Bárhogy merednek majd elétek öklök.

Ne higyjétek, hogy az a hatalom Ez máz csupán. Legkívül a falon.