Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1931

30 A Líceumi Diákszövetség ugyanis 1932. junius 6-án ren­dezte a líceumi öregdiákok egyetemes találkozóját Az első egyetemes találkozó 1922-ben volt, akkor abban állapodott meg a Diákszövetség, hogy a találkozót minden tiz évben megtartja. Junius 6-ikára azért terveztük, hogy a mostani ifjúság is részt- vehessen a lélekemelő ünnepségen. Az egyetemes találkozó junius 6-án le is folyt a következő programmal: Június 5.-én, vasárnap este 8 órakor ismerkedő est és kö­zös vacsora volt a Kaszinó éttermében. Június 6.-án, héifőn reg­gel fél 10 órakor gyülekezés a líceum udvarán, ahonnan a lí­ceum volt és jelenlegi tanítványai az iskola zászlaja alatt vo­nultak a templomba. 10 órakor istentisztelet. 1. Közének: Jövel Szentlélek Úristen .. . (Dunántúli Enekeskönyv 236 sz.) 2. Igét hirdetett és imádkozott d. Kapi Béla püspök, a LDSz. védnöke. 3. Közének: a 236. ének 3. verse. 11 órakor a Líceumi Diák- szövetség közgyűlése a líceum tornacsarnokában a következő tárgysorozattal : 1. Dr. Töpler Károly, a Líceumi Diákszövetség elnöke megnyitotta a közgyűlést. 2, Pröhle Vilmos, budapesti egyetemi tanár az öregdiákok nevében üdvözölte az iskolát. Válaszolt Németh Sámuel igazgató 3 Az öregdiákok üdvözlése. Mondta Spanner István I. o. t. 4. Hamvas József öregdiák : A soproni líceum ünnepére. Szavalta vitéz Horkay Béla öregdiák. 5. Jelentés a Líceumi Diákszövetség munkájáról és a Diákott­hon építéséről. Előterjeszti Németh Sámuel líceumi igazgató, a a LDSz titkára. 6. Jelentés a Líceumi Diákszövetség pénztári állapotáról. Előterjesztette dr Zundel Frigyes, a számvizsgáló bizottság elnöke 7. Szózat a líceum öregdiákjaihoz. Mondta D. Kapi Béla püspök, a LDSz. védnöke. Közgyűlés után a líceum hősi halottai emléktáblájának megkoszorúzása 1. Beszédet mon­dott és koszorút tett le dr. Traeger Ernő min. tanácsos, öreg­diák. 2. Himnusz. Délután 1 órakor közebéd az Erzsébet-kerti vendéglőben. Délután 4 órakor a VIII. osztályt végzett tanulók búcsúztatása a Deákkútnál. 1. Felvonulás. 2 Himnusz. 3 A ma- turandusok búcsúja az iskolától. Mondta Németh László matu- randus. 4. Búcsúszó. Mondta Németh Sámuel líceumi igazgató. 5. Vitéz Magassy Sándor vallástanár elbocsátotta a maturandu- sokat a Líceumi Ifjúsági Diákszövetségből. 6. A maturandusok a Haubner-serleggel ittak a Deákkút vízéből. 7. Németh László a maturandusoknak a Líceumi Diákszövetségbe való felvételét kérte. Az öregdiákok nevében felvette őket Németh Károly ev. esperes. 8. Szózat. 9. Elvonulás. A talákozóra a válságos gazdasági viszonyok ellenére szép számmal mintegy kétszázan gyűltek össze az öreg diákok, hogy az alma mater iránt való ragaszkodásuknak kifejezést adjanak. A Pro­gramm szerint az intézet udvarán gyülekeztünk s a Deákkuti vár­megye zászlaja alatt vonult templomba az öreg és ifjú diákok hosszú sora — legelői a 68, 64 évvel ezelőtt érettségizett patriár- chák, köztük Schneller István, Berecz Ábel — a sor végén a kis

Next

/
Thumbnails
Contents