Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1930

Mindig fáj az elválás attól, akivel napról-napra együtt működtünk, s akinek leikével lelkünk nemes cél szolgálatában egybeolvadt, de különösen megdöbbentő, ha olyan váratlanul szakít el egymástól a kérlelhetetlen halál, mint amilyen hirtelen Hollós János igazgatónk távozott el tőlünk. Egész külső alakja, testi ereje, kiegyensúlyozott kedélyvilága, munkabíró és munkát szerető lelke mind még hosszú-hosszú évek Ígéretét rejtette magában. Ezért tudtuk oly nehezen halálhírét elhinni, ezért keltett mindenfelé olyan fájdalmas megdöbbenést, mikor a szomorú hír szerteröppent. De nem csak ezért. Abból a mélységes megilletődésből, mely koporsója felé áramlott, kiérezhető volt a szeretet melegsége, amely mindenekelőtt az ő emberszerető, meleg szívének szólott. Aki ővele csak egyszer is érintkezett, rögtön megérezte, hogy egyenes, nyílt, jóságos lélekkel találkozott, akinek legnagyobb öröme volt, ha mások örömében résztvehetett, s szenvedett, ha hivatalos állásából kifolyólag itt-ott keményebben kellett fellépnie. S hogy ez a szerető, jóságos szív volt az ő egyéniségének alapvonása, mutatja, hogy ezzel a szeretettel fordult nemcsak az annyira szeretett, szép Családja felé, hanem éreztük ezt mi, kartársai, a tanulóifjúság s a társadalom széles köre. A tanári karban levő kollegiális szellem a pater familias szeretetéből táplálkozott s a tanulóifjúságnak is sokszor volt alkalma tapasztalni igazgatójuknak jóságos szívét. S míg ez a melegen érző szív biztosította számára embertársainak rokonszenvét, megszerezte á tiszteletét, beHOLLOS JANOS