Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1930
VII. Értesítés a jövő 1931—32. tanévre. 1. A felvételi vizsgálatok és a pótló m a g á n- vizsgálatok szept. 4. és 5-én, a javító vizsgálatok szeptember 7-én és 8-án, a beír a tások szeptember 7-én és 8-án lesznek. A tanévet szeptember 9-én nyitjuk meg. A felvételhez az előző évi bizonyítvány, iaz először belépőknél még a születési-, oltási-, vagy ha 12. életévüket betöltötték, újraoltási bizonyítvány és előzetes jelentkezés is szükséges. A két tárgyból elégtelen osztályzatot kapott tanulóknak a javító vizsgálat engedélyezéseért írt szabályszerűen kiállított és 1 P 60 fill, okmánybélyeggel ellátott folyamodványukat Főtiszt, s Mé 11. K api Béla püspök úrhoz (Győr) címezve július hó 5-ig az intézet igazgatóságánál kell beadniok. Ila a javító vizsgálati engedélyt megkapják, úgy nekik, mint az egy tárgyból javítóknak valamennyiüknek szept. 7-én reggel 8 óráig kell bizonyítványukkal az igazgatónál jelentkezniük. Az I. osztályba csak oly tanulók vétetnek fel, ( akik kilencedik évüket betöltötték, az elemi iskola IV. osztályát sikerrel elvégezték. Másfajta intézetből csak különbözeti vizsgálattal lehet átlépni. E vizsgálatért, valamint a magánvizsgálatért tantárgyanként megállapított külön díj fizetendő. A rendes tanulók tandíja évi 40 P, a magántanulóké évi 80 P. Ezenkívül minden tanuló tartozik fizetni 8 P felvételi (beiratási) díjat, 40 P fenntartási és tatarozási járulékot és 16 P Orsz. tanári nyugdíj j ár u 1 é k o t, továbbá 10 P-t vegyes díj címén. T a n- d í j k e d ve z m ényben legfeljebb a tanulók 10<>/o-a részesülhet. A folyamodványok szeptember 15-ig beadandók a vagyoni állapotot feltüntető hatósági bizonyítvány csatolásával. A tandíj és járulékai félévenként előre fizetendők és pedig az első félévre a beiratkozás alkalmával 60 P, a második félévre február első hetében 44 P. Aki a díjakat postán küldi be, szíveskedjék e célra a dunántúli ág. h. ev.