Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1930
17 tése alatt ez évben is testületileg vett részt, úgyszintén a sopronbánfalvi hősi temetőben tartott emlékünnepélyen is. Ez alkalomra ép úgy, mint ősszel is, tanulóink az intézettünknek gondozásra kijelölt 77 hősi sírt előzetesen rendbehozták s feldíszítették. Emlékünnepélyek voltak ebben a tanévben még a következők : A R e s o 1 u t i o Karoliana 200 éves évfordulójának szenteltünk ünnepet 1931 ápr. 26-án. Ez alkalommal Dr. Kamondy Zoltán tanár tartott alkalmi beszédet. Vallásos estét a Líceumi Ifjúsági Diákszövetség rendezett 1931 márc. 25-én. Műsorát közli a Diákszövetségnek alább közölt évi jelentése. Mint minden évben, ez évben is okt. 30-ikának első órájában az egyes osztályokban a tanárok a takarékosságra buzdították a tanulókat; dec. 11-én pedig ugyancsak az egyes osztályokban a 1 imanovai csatáról, annak önfeláldozó hőseiről történt megemlékezés. Az 54005/95—1931. sz. miniszteri rendelet értelmében a magyar könyvhét alkalmából május havában a magyar órák keretében m egein lé kéz tűn it a magyar könyv jelentőségéről a magyar közművelődés, irodalom terén. A magyar nyelvi órákon emlékeztünk meg okt. 18-án, mint a rokonnépek napján a magyarral rokon népekről. A Líceumi Ifjúsági Diákszövetség ez idén saját maga rendezett diákkonferenciát a soproni összes középiskolai, kereskedelmi és tanítóképző intézeti ev. tanuló- ifjúság számára 1931. április 18-án. Erről a diákkonferenciáról részletesebben a Líceumi Ifjúsági Diákszövetség jelentése szól. — A külmisszió iránt való érdeklődést keltette fel az ifjúságban Uhlig misszió superintendens érdekes előadása okt. 10-én. Felemelő hatással voltak ifjúságunkra az 1930 okt. 16—17. tartott egyházkerületi közgyűléssel kapcsolatos ünnepélyek és az okt. 19-én lefolyó felavatási ünnepélye a theologiai fakultás új épületének. Ez alkalommal történt Kiss János püspök emléktáblájának leleplezése; ezen az ünnepélyen testületileg vettünk részt. A Líceumi Ifjúsági Magyar Társaság nevében a kör elnöke: Dr. Ruhmann Jenő helyezett el koszorút. Az intézetünkben tartott ünnepélyeken az intézet tanári karán és ifjúságán kívül részt vett az érdeklődő közönség is. A vallásos és erkölcsi érzés ápolása és ébrentartása céljából ifjúságunk a tanári karral együtt testületileg vett részt a vasárnapi, valamint az október 6-iki és március 15-iki istentiszteleteken, úgyszintén a december 6-án és június 18-án, a Kormányzó neve- és születése napján tartott könyörgéseken. Iskolai munkánkat naponként az első tanítási óra elején és az utolsónak végén imádsággal kezdtük és végeztük, szokott imádságunk után a Magyar Hiszek-