Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1929

23 a csapat tagjai, főkép a nagy táborra szükséges gyakorlati tu­dást sajátították el. Az ezévi pünkösdi lelithys-táborban, melyet ismét Isasze- gen tartottak és amelyen az Ichthy's-csapatok nagy szánra je­lent meg ez esztendőben is, intézetünk csapatának 8 tagja vett rész. Az ugyancsak Pünkösdkor Szombathelyen, a Magyar Cserkészszövetség III. kerülete fen máriásának 10 'éves jubile­uma alkalmából tartott ünnepélyen, szintén részt vett intéze­tünk csapata 20 taggal. Az idei nagytáborozást július 15-től 31-ig Nagyvisnyón, Borsodmegyében, Pallavicini Alfonz őrgróf birtokán fogják megtartani. 13. Az ifjúsági (önképző) körök működése, a) Az Ifjúsági Magyar Társaság 1929. évi szeptember hó 31-én tartotta ala­kuló gyűlését. Ezt megelőzte az elnökválasztó gyűlés, amelyen a Társaság egyhangúlag Dr. Ruhmamn Jenő lie. tanárt válasz­totta elnökévé. A társaság tagjai sorába beléptek az összes fel­sőbb osztályú (V—VIII.) tanulók. Az összes tagok száma 129,. ebből működő 51, hallgató pedig 78 volt. A Társaság ügyeit tisztikar vezette. Elnöke : Dr. Rubmann Jenő tanár. Választott tisztviselőd voltaik : főjegyző : Páli Kál­mán VIII. o. t., főkönyvtáros: Nagy Gyula VIII. o. t., pénztá­ros : Bárdossy József VIII. o. t., háznagy: Glatz Endre VIIL o. t., aljegyző : Nemes István VII. o. t., alkönyvtáros : Horváth Dénes VII. o. t. A Társaság az alakuló és zárógyülésen kívül 17 rendes és két díszgyűlést tartott, tehát összesen 21 összejövetele volt. Az október hatodik! díszgyűlésem kegyelettel áldozott a tizenhárom aradi vértanú emlékének, március l:5-én pedig megemlékezett a magyar nemzet újjászületéséről. A rendes gyűléseken felolvasásra került 10 dolgozat. Mégpedig egy szép- irodalmi : „Mese az életből“ címen ; két irodalomtörténeti: „A pesszimizmus bevonulásai irodalmunkba“ (3 ülésen) és „Caimoins és a Luziáda“ címen; négy történeti: „A székesfehér­vári székesegyház“ (2 ülésen), „Dózsa éá a parasztlázadás“, „A magyarországi renaissance“ és „Az oligarchiák keletkezése hazánkban és garázdálkodásaik az Árpádok allatt“ címen (ez utóbbi 2 ülésen) ; két természetrajzi: „A varjak hasznáról és káráról“ és „A méhészet jelentősége és, a; méh világa“ címen ; egy fizikai : „A rádió jelentősége“ címen. Ezek közüli dicséret­ben részesült „A pesszimizmus bevonulása irodalmunkba“ cí­mű irodalomtörténeti munlka, szerzője Páli Kálmán VIII. o. t. ; valamint „A varjak hasznáról és kárálról“ című természetrajzi dolgozat, szerzője Bárdossy József VIII. o. t„ „Sikerült“ foko­zatban részesüli három munka. A felolvasások mellett a ren­des gyűléseken elhangzott 25 szavalat, ezek közül dicséretben részesült Páli Kálmán VIII. o. t. három szavalata, „sikerült“ fokozatban részesült 8 szavalat.

Next

/
Thumbnails
Contents