Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1929
15 6 Látogatások. Az állami íöfelügyeleti jog gyakorlásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr szept. hó 21-én kelt 550—05/318—1929. számú rendeletével megbízott Dsida Ottó győrtan. kér. kir. főigazgató úr márc. hó 18—20. napjain végezte intézetünkben hivatalos látogatását. Tapasztalatait a március 20-án tartott értekezleten közölte a tanári testülettel. Az erről szóló jegyzőkönyvet április hó 7-én 94. szám alatt terjesztettem fel a püspök úrhoz, aki annak a tanári testület és a tanuló ifjúság eredményes munkájáról tanúskodó megállapításait ezúttal is örömmel vette tudomásul. Az intézetienntartó egyházkerület képviseletiében Kapi Béla püspök úr április hó 10., 11-én látogatta meg intézetünket. Megjelent több ízben is minden egyes osztályban, minden egyes tanárnál. Látogatása befejeztével április 11-én a tornacsarnokban összegyűjtött egész ifjúsághoz a tanári testület jelenlétében beszédet intézett, lankadatlan, szorgalmas munkára serkentvén és egyház- és hazaszeretetre buzdítván azt- Azután a tanári karral értekezletet tartott, melyen közölte látogatása alkalmával szerzett tapasztalatait és észrevételeit úgy a tanárok munkájára, a tanulmányi eredményre, mint a tanulók magatartására vonatkozólag „őszinte örömének és megelégedésének adván kifejezést a tapasztaltak felett.“ Meglátogatták intézetünk tornacsarnokát Kócza Géza test- nevelési szakfelügyelő és Dr. Damjanovich Lajos miniszteri titkár urak is és felülvizsgálták a Lopos Gyula tornaszergyáros állal szállított tornaszereket. 7. Adományok, alapítványok. Az igazgató kezeihez a tanév folyamán a következő adományok folytak be : Czipott Géza szomba thelyi evang. lelkész a Vra farics-ala pit vány kamatja címén ösztöndíjul 20 P, a Lénk téglagyár R.-T. 5 P, a Pető'házi Cukorgyár R.-T 100 P, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank soproni fiókja 15 P, Fehér Géza békéscsabai áll. Lóránitffy Zsu- zsánna leányliceumi igazgató neje a Fehér Sámuel-álápítvány tőkéjének növelésére 200 P, Dr. Balogh János operatőr Debrecen ifjúsági célra 50 P, Méliusz-könyvkereskedés Debrecen 18 P, Stauffer Sándor Sopron a cserkészet javára 25 P, a Scheffer Károly alapítvány f. évi kamatja címén ösztöndíjul N. N. 100 P, Összesen : 533 P. Az 1930. évi február hó 1-én tartott líceumi hangverseny alkalmával készpénzadományokból és felülfizetésiekből befolyt: 465 P 30 f. Ezenkívül sokan adományoztak a buffelhez tortát, süteményt stb-, több tanuló adott természetbeni adományt : cukrot, tojást, lisztet stb., mit a buffet elkészítéséhez használhattunk fel. Értesítőnk szűk kerete nem engedi, hogy mindezeket a különféle szíves adományokat egyenként részletezve kimutathassuk. A hangverseny, illetőleg a vele kapcsolatos diák- bál összes jövedelme 976 P 43 fillér volt. A Győr-Sopron Ebenfurti Vasút üzletigazgatósága a szünidőkre haza utazó szegényebbsorsú tanulóinknak nagy hálára