Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1929

10 zamosabb ideig tartó, súlyosabb betegség csak néhány esetben, ragályos gyermekbetegség is csak elszórtan fordult éld. Jár­vány nem zavarta ez évben sem az iskola működését. A szeirt- vizsgálulol Dr. Pokorny Róbert hatósági orvos október 18-án és április 7-én végezte el ; ragályos szembetegeit nem tallíált. Űjraoltásra kötelezett tanulóinkat, összesen 28-at, Dr. Kund Vilmos tiszti orvos oltotta be az intézetben. Intézetünk orvosa Dr. Szilvási Gyula szegény beteg tanulóktól ez évben is díjta­lanul részesítette orvosi segélyben. 4. Iskolai ünnepélyek. A hazafias, vallásos és erkölcsi érzésnek tanuló ifjúságunk szívében, való fejlesztése, a nemzeti szellemnek ápolása érdekében intézetünk egész tanári testü­leté ép úgy, mint annak minden egyes tágja híven az intézet múltjához és hagyományaihoz, ez évben is igyekezett megra­gadni minden kínálkozó alkalmat, hogy úgy az egyes tanítási órákon, valamint azokon kívül is eleget tegyen az e tekintetben reá háramló kötelességének. Általánosságban is, de az egyes tan­tárgyak keretében is rajta volt, hogy lehetőleg megfeleljen annak az utasításnak, melyet a vallásosságnak és az evangéli­kus öntudatnak a kötelező állami tanterv keretében az evan­gélikus középiskolákban való ápolása és fejlesztése céljából egyetemes egyházunk közgyűlése 1926-ban életbe léptetett. A vallásos és hazafias érzés ápolását szolgálták az éven­ként visszatérő, rendtartásszerű, valamint az egyes alkalmi iskolai ünnepélyek is. Az előbbiek sorában október 6-án az aradi 13 vértanú emlékezetét ünnepeltük meg az Ifjúsági Ma­gyar Társaság kebelében a következő műsorral: 1. Himnusz. Közének. 2. Megnyitó beszéd, mondta Dr. Ruhmanin Jenő tanár a Magyar Társaság elnöke. 3. Várad! Antal: Október hatodi­kén, szavalta Nagy Gyula VIII. oszt. tan. 4. Ünnepi beszéd, mondta Páli Kálmán VIII. o. tan., a Magyar Társaság, főjegy­zője. 5. Farkas Imre : Rákóczi induló, szavalta Rarsay Gyula "VII- o. lan, 6. Szózat. Közének. Október 31-én a Líceumi Ifjú­sági Diákszövetség keretiében kegyelettel ünnepeltük meg a reformáció emlékünnepét. Az ünnepély műsorát a Líceumi Ifjúsági Diákszövetség hátrább közölt jelentése közli. Február l én ez évben is megtartotta intézetünk ifjúsága évtizedek óta szokásos hangversenyét a helybeli Kaszinó nagy­termében a termet megtöltő díszes közöslég előtt a következő műsorral: 1. Polzer J. : Alpesi kürt. Nyitány. Előadta az ifjú­sági zenekar. 2. Them Károly : Dal-ünnepen. Előadta az ifjú­sági énekkar- 3. Lisznyai Kálmán : Kupaktanács. Szavalta Glatz Endre \ III. o. t. 4. Schubert F. : II. Vonósnégyes. Előadták intézetünk volt tanítványai: Mangóld Pál úr (I. hegedűn), Matti Imre úr (II. hegedűn), Lackner Kálmán úr (mély hege­dűn) és Csenged József úr (gordonkán). 5. Horváth Károly : Népdalegyveleg. Előadta az ifjúsági énekkar. 6. Ráírat bú írni tanul. Vígjáték egy felvonásban. írta Somlay Kárióly. Előad­ták : Karsay Gyula VII- o., Páli Kálmán VIII. o. és Vörös 1st-

Next

/
Thumbnails
Contents