Evangélikus egyházkerületi liceum, reálgimnázium, Sopron, 1927

19 junius hó 24. és 30-ika között szándékozunk megtenni s reméljük, hogy az most végre sikerülni is fog. 11. Cserkészet. A Líceumi Ifj. Diákszövetség 67. sz. Deák­kúti cserkészcsapata ebben a tanévben is folytatta azt a munkát, amelyet immár hét évvel ezelőtt tűztek ki számára nemes alapitói. Ez a munka a nevelés-, az elméleti- és gyakorlati kiképzés, a hetenként tartott őrsi, avagy csapatösszejövetelek, vagy kisebb-nagyobb kirándulások útján a fiúkat minél de­rekabb, jelleinesebb ifjakká fejleszteni. Önálló nagytábort is rendezett a csapat, Kövágóörs mellett, az ecséri templomrom közelében, júl. 1—15-ig. Kedvező időben, szép helyen, a Balaton mellett volt a tábor, úgyhogy a részt­vevő 32 fiú testben és lélekben megerősödve mindvégig vi­dáman, nagyon jól érezte magát. Ehhez nagymértékben hozzá- járúlt az ottani ev. lelkész úrnak : Novák Eleknek mindenre ki­terjedő figyelmes támogatása. Szép kirándúlások tarkították a tábori életet. Bekalandozták Keszthely, Hévíz, Badacsony, Tihany, Ábrahámhegy kiránduló helyeit, fürödtek Badacsony, Hévíz, Balatonfüred, Révfülöp, Pálköve fürdőiben. A tábort számos vendég látogatta. A tiszteletükre rendezett kedves ünnepélyen megjelent az intézet igazgatója is. — Az ősszel megrendezte a csapat első nagyobb akadályversenyét és örsi versenyét, melynek győztesei a dec. 18-án megtartott karácsonyfa ünnepélyen kapták meg jutalmukat. Ezen a zártkörű ünne­pélyen, melyen megjelentek az intézet igazgatója, a vármegyei cserkész főtitkár és a szervező bizottság tagjai, Magassy Sándor vallástanár tartott beszédet a csinosan feldíszített karácsonyfa alatt, azután a parancsnok avatta fel a csapat új tagjait. Utána párolgó tea és sok sütemény várta a vendégeket és fiúkat, akik egész estig vidám hangulatban voltak együtt s mindenféle szerepléssel, bemutatással tréfával szórakoztatták egymást. Ez alkalommal a csapat, lelki vezetőinek és szeretett parancs- nokánák hét évi fáradhatatlan, odaadó munkájáért szép aján­déktárgyakat nyújtott át. A tél folyamán amellett, hogy újra felélesztették a szlőjdöt, egy madáretetőt is készítettek a fiúk, és azt a békatói telepükön két madárfészekkel együtt fel­állították. Az etetőt egész télen át jól ellátták eledellel s igy a madárvédelem szempontjából, bár kicsiny, de mégis szép, követésre méltó munkát végeztek. A kedvezőtlen idő miatt sokszor nem lehetett kirándúlni és igy ez az év inkább a vál­tozatos csapatgyülések éve volt. Azonban a csapat az év fo­lyamán többször kivonúlt ünnepélyes alkalmakkor és erejétől és idejétől telhetőleg igyekezett a „Béka-tói“ telepen is szé­píteni. A már második évfolyamába lépő „Deákkúti Híradó“-t is megjelentették. A csapat létszáma az év végén 63, négy cserkész és két kiscserkész őrssel. Az öregcserkész raj az idén nem nyújtott olyan támogatást, mint a múlt esztendőben. A vezetést Leitner József líceumi tanár, parancsnok mellett Frank Kálmán és

Next

/
Thumbnails
Contents