Evangélikus egyházkerületi líceum, reálgimnázium, Sopron, 1926
5 ismerő buzgalommal szerkesztett s az egész országban elterjedt „Luther Naptár"-ban. És még ez a sok, évről-évre megújuló, avagy egész éven át folyó munka sem elégítette ki az ő tenni, alkotni vágyását. Lelke szinte folytonosan égett, lángolt, agyában forrottak a gondolatok, eszmék, egymás nyomába léptek a megérlelt tervek. Tíz esztendővel ezelőtt összegyűjtve intézetünk volt tanítványait s jóakaró barátait megalkotta a Soproni Evang. Líceumi Diákszövetséget, az első ilynemű intézményt hazánkban, melyet aztán oly sokan siettek utána csinálni. Legkedvesebb tervének megvalósításában, egy iiceumi diákotthonnak már a jövő évben bármily szerény keretek közt való felállításában megakadályozta korai halála. Pedig annyira ennek élt, hogy maga mondotta: ha ezt meg nem csinálhatja, akkor hiába volt az egész élete. Mikor erejének nagy gyengülését érezte, a jövőbe néző lelke erre való tekintettel adta ajakára azt a jóslatszerű mondást: „életem tragédiája — látom — bekövetkezik." Egy titáni lélek gyenge, törékeny testben, mostoha viszonyok között, — tulajdonkép ez volt az ő tragédiája. Égett, lángolt és elégett j a belső tűz, „az Úr házához való féltő szeretet megemésztette." És mi kartársai, barátai, akik több kevesebb ideig, néhányan közülünk teljes 30 esztendeig szerencsések voltak vele együtt működhetni, kik közvetlenül éreztük az ő baráti szívéből felénk sugárzó meleg szeretetet, kik naponként vele együtt örültünk s vele szomorkodtunk, kik a legkétségesebb helyzetekben is láthattuk az ő soha csüggedést nem ismerő hitét és magabízását, csodálhattuk meggyőződésének sziklaszilárdságát, kik sokszor aggódó szemekkel szemléltük lelke magas röptét, merész szárnyalását, — mi az ő kartársai, bár mélységes fájdalommal fájlaljuk és szívünkből gyászoljuk váratlan elvesztőt, de egyúttal hálát adunk az isteni Gondviselésnek, hogy Őt nekünk, intézetünknek adta és számunkra, iskolánk számára ezideig is megtartotta. Hisszük és valljuk, hogy csák testét rejtjük a hideg sír ölébe, lelke velünk marad, szelleme élni fog közöttünk s ott azok között az ódon falak közt, — intézetünkben. Ebben a hitben veszünk búcsút Tőled, megboldogult, szeretett kartársunk Hetvényi Lajos. Isten veled! Ebben a szilárd hitben mondok utolsó Istenhozzádot a Líceumi Diákszövetség nevében is, melyet Te hívtál életre, amelyért annyit fáradtál és annyit áldoztál. Emlékedet híven fogja megőrizni ez is mint megalkotójáét s érdemekben gazdag első titkáráét. Legyen csendes pihenésed ! Isten veled ! * * * Egy sikerekben és eredményekben gazdag, fáradhatatlan munkás élet záródott le annál a nyitott sírnál, amelyen át Hetvényi Lajos kartársunk végső pihenésre tért meg Istenéhez, akit szolgált és hirdetett egész életében. Győrött született 1869. szept. 17-én. A középiskolát a
