Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1915

külözéseknek. Mögötte a rémes pusztulás, lángban álló falvak, ledöntött templomok, kirabolt városok, megkínzott lakosok. Csak a tatárjárás rémségei lehettek hasonlók ehez a pusztuláshoz, csak IV. Béla király magyarjainak szenvedései mérhetők azokhoz a gyötrelmekhez, amelyeket hazánk északkeleti öt vármegyéje, — Sáros-, Zemplén-, Ung-, Bereg- és Máramarosmegyék északi részének lakosai végig szenvedtek. Borzalmas elgondolnunkis, mi lett volna népünkből, hazánkból, ha ez a fékeveszett áradat nemcsak a szorosokon, hágókon, hanem az északkeleti határ egész szélességében törhetett volna ránk, ha le onnan a Kárpátokból rázúdulhatott volna a mi szép alföldünkre is, ha a dúsan termő rónaságot lövészárkok hasogatták, gránátok szántották volna s a zöldelő vetéseket kozáklovak tiporták volna le; ha az áldott földet életadó gabonakeresztek helyett halált hirdető fakeresztek, tömegsírok borították volna; ha az ellenség diadalátját, a harc fúriájának szörnyű száguldását itt is üszkös romok, kihalt falvak, elnémult városok mutatták volna.

Hogy nem így történt, hogy a gazda háborítlanul arathatta le s takaríthatta csűrébe a megérett kalászt; hogy a gulya, ménes békén legelhetett Hortobágy pusztáján; hogy a gyáraknak kéménye tovább füstölhetett hirdetve a bennük folyó zavartalan munkát; hogy a templomok harangja békén hívta a hívőket Istennek imádására s az iskola tovább folytathatta lelketépítő munkáját: mindezt, — nyugalmunkat, biztonságunkat Istennek felettünk őrködő, gondviselő kegyelmén kívül a Kárpátoknak és katonáink hősi önfeláldozásának köszönhetjük.

A Kárpátoknak! Azoknak a hatalmas hegyláncoknak, melyek kemény, áttörhetlen bástyafalként övezik hazánkat, mint egy jól megerősített, féltve őrzött várat; azoknak a felhőket verő sziklacsúcsoknak, melyek mint a Teremtő parancsszavával kirendelt őrszemek vigyáznak messze észak s kelet felé, hogy ne érhessen bennünket váratlan támadás; azoknak az erdőkoszorúzta hegyeknek, „fenyvesekkel vadregényes tájaknak“, melyeknek úttalan rengetegei nem engedték át magukon észak vad hordáit; azoknak a szirtfalaknak hegyszakadékoknak, amelyek közt ezer veszedelemnek kitéve nagy fáradsággal mehet át magános utas is, nemhogy hadseregek, ágyúk és szekerek járhatnának rajtuk. — Csak ott, ahol egy-egy keskeny helyen, mint valami kapun megszakad a hegyek láncolata; ahol a közöttük délnek futó folyók

— 14 —